Nem úri hóbort; csak hát drága

Akt.:
Karácsonyi díszkivilágítás Derecskén
Karácsonyi díszkivilágítás Derecskén - © Fotó: Derencsényi István
Hajdú-Bihar – Bedőn, amióta az áramszolgáltató leszereltette a csatlakozókat, nincs díszkivilágítás.

Advent első vasárnapjára megyénk sok településén felkapcsolták a karácsonyi hangulatvilágítást. Ilyenkor többnyire a főutca és a főtér, valamint a középületek öltöznek ünnepi díszbe; vagy egyik sem. Lehet, hogy csak néhány tízezer forint kellene hozzá, de annyi sincs.

170 ezer izzó

A megyeszékhelyen már október végén elkezdődött a karácsonyi díszkivilágítás felszerelése a fákra a régi városháza előtti területen, hogy az Advent kezdetére mintegy 170 ezer izzó fénye ragyogja be a történelmi belvárost. De nemcsak azt. A Piac utca teljes hosszában, a Nagytemplom mögötti emlékkertben, a Kálvin téren, a nyugati kiskörúton, a Darabos utcán, a Burgundia utcán, a Simonffy utcán, a Hal közben, valamint Kismacson, Nagymacson, Bánkon, Dombostanyán és Józsán is kigyulladtak az ünnepi fények. Debrecenben van fényfa, fényvillamos és fényszökőkút, meg persze mindenki karácsonyfája, 16 ezer 500 LED-égővel ékesítve. A karácsonyi díszkivilágítás összesen 8 millió forintba kerül, és az önkormányzat fizeti.


Derecskén Derecskén | Fotó: Derencsényi István ©

Bedőn két éve még élvezhették a lakosok a kis falu díszkivilágítását, mióta azonban az áramszolgáltató levetette velük a villanyoszlopokra szerelt csatlakozókat, ilyesmire már nem telik. Pedig „nem lenne egy ökör ára”, hiszen annak idején mintegy 70-80 ezer forintból kijött az egész. Eszenyi Antal polgármester elmondta, hogy az ott élőknek szíve-joga az udvarukon lévő fákat, bokrokat kivilágítani, illetve a polgármesteri hivatalban ők is állítanak karácsonyfát, de ennyi.

Itt igen, ott nem

Biharkeresztesen az önkormányzat részben béreli egy villamosipari vállalkozástól az ünnepi díszkivilágítás kellékeit, részben saját hatáskörben is költ ilyen célra. Barabás Ferenc polgármester elmondása szerint a bérleti konstrukció évente mintegy 800 ezer forintjába kerül a városnak, és ehhez jön még a középületeik (saját eszközökkel történő) díszkivilágítása.


Derecskén Derecskén | Fotó: Derencsényi István ©

Bocskaikertben a 400 millió forintos települési büdzsé túl szűk ahhoz, hogy az utcáikat, tereiket ilyenkor ünnepi fényruhába öltöztessék – tudtuk meg Szőllős Sándor polgármestertől. A települési vezető elmondta, hogy ők inkább különböző rendezvényekkel (mint például a karácsonyi koncert) igyekeznek az emberek lelkében az ünnepváró hangulatot megteremteni.

Kevesebből is lehet

Derecskén éveken át több százezer forintos költséggel világították meg az adventi időszakban a 47-es főút városon átvezető szakaszát, ráadásul az engedélyeztetési eljárás is elég időigényes volt. Ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy az áramszolgáltató villanyoszlopai helyett a kisváros megújult főterét öltözteti ünnepi díszbe. Mivel az eszközök a sajátjaik, és hosszú évekig használhatóak, a települést gyakorlatilag csak az áramszámla terheli. Mint megtudtuk, idén egyébként (a járási hivatal épülete kapcsán) bővítették a hálózatot, hogy még teljesebb legyen az ott élőkben, illetve a Derecskén átutazókban a vizuális élmény. Bakó István polgármester emlékeztetett: felvetődött az ötlete annak, hogy a Tiszta, virágos Derecskéért mozgalom keretében díjazzuk a privát porták, kertek ünnepi kivilágítását is, de végül elvetettük, mert attól tartottunk, hogy giccsparádéba fullad a kezdeményezés. Természetesen kinek-kinek szíve joga, hogy a karácsony közeledtével miként öltözteti díszbe az otthonát.

– Petneházi Attila –


13,5 kilométer hosszan

Nagyváradon sem aprózzák el a dolgot, idén az adventi időszakban összesen 13,5 kilométer hosszan helyeznek el lelógó égőfüzéreket, girlandokat, világító érméket, különféle figurákat, alakzatokat, illetve fényalagutat és fényszökőkutakat a határ túlsó oldalán lévő városban. Ezek alacsony energia-fogyasztásúak, a működtetésük hozzávetőleg 15 ezer lejbe (10,5 millió forintba) kerül. A díszkivilágítást a tervek szerint január 7-ig üzemelteti a nagyváradi önkormányzat.

Szívet melengető az ünnepi díszkivilágítás
Hajdú-Bihar – Fényfűzérek, girlandok, figurák és fényvillamos teremtenek varázslatos hangulatot. Már ahol…









hirdetés