Nem tűz, víz

Nem tűz, víz

Hétfő koraeste Nyíregyháza határában egy üzlethez siettek a tűzoltók, ahonnan nagy erejű tüzet jelentettek.

A Pazonyi úton több új üzlet áll egymás mellett, az egyik ajtaján a bejelentés szerint dőlt a füst hétfő este. A tűzoltók három járművel siettek a feltételezett jelentős kár megakadályozására.

 A helyszínen kinyitották az üzlet ajtaját, és ekkor derült ki, hogy bent egy gőzt szállító fűtőcső a hideg okozta túlterhelés következtében eltört, és amit füstnek láttak a bejelentők, valójában gőz. A hiba elhárítására megtették a szükséges intézkedéseket, majd elhagyták a helyszínt.

– Pusztai Sándor –