Nem tudják, hogyan kell szeretni őt

Akt.:
A Jézus Krisztus Szupersztár próbája a Főnix Csarnokban
A Jézus Krisztus Szupersztár próbája a Főnix Csarnokban - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Az előadás egyáltalán nem akarja másolni a rockoperából 1973-ban készült amerikai filmet.

Minden tekintetben igazi szuperprodukcióban lehetett része annak, aki november 18-án és / vagy 19-én este a debreceni Főnix Csarnokba látogatott. A Madách Színház 2010-es, csak a cívisvárosi bemutató érdekében felújított darabja, a Tim Rice és Andrew Lloyd Webber alkotta, Szirtes Tamás rendezte Jézus Krisztus Szupersztár azt gondolom, sokáig megmarad a nézők emlékezetében.

Mindezt egyfelől a remek szereposztás, másfelől a darab többpólusúvá tétele mondatja velem. Mivel az előadás – ez is nagy érdeme – egyáltalán nem akarja másolni a rockoperából 1973-ban készült amerikai filmet, amit a hazai nézőközönség 1983-ban láthatott először. A hangsúlyokat nem csak a filmben is meglévő Jézus Krisztus és Júdás kettősére, személyes konfliktusára helyezi, hanem még egy pólust behoz a történetbe: mégpedig Mária Magdolna nézőpontját.

Szirtes Tamás rendezésében Jézus Mária Magdolna és Júdás furcsa „szeretete” között őrlődik. A nő, – akit Gallusz Nikolett játszik, szó szerint feledhetetlenül, – az életvitelét tekintve egyáltalán nincs hozzászokva a szerelemhez. Be is vallja, hogy rengeteg férfival volt már dolga, épp ezért most saját maga se tud mit kezdeni a Jézus (Feke Pál) iránt kialakult érzéssel.

S mivel látja, vagy inkább női ösztöne súgja neki, hogy a végre megtalált boldogsága, Jézus a vesztébe rohan, próbálja, – ha küldetéséről lebeszélni nem is, mert tudja, hogy az úgyse sikerülne, de legalább – „kisebb hőfokon” működtetni őt. A szerelmes nő csitítja, óvja, védi a férfit, de igazából nem tudja, hogyan szeresse. S végig erre keresi női szívével a választ.

Ahogy paradox módon ennek a szélsőséges érzelmekkel telített háromszögnek a harmadik szereplőjén, Júdáson (Serbán Attila) is csak az segítene, ha tudná, hogyan szeresse Jézust. Ha erre választ kapna, nem árulná el a zsidók királyát, nem adná el magát a hatalomnak, de az ő dilemmája meg- és feloldhatatlan. Hisz önmagából indul ki: saját önző érdekeit nézi, hogy neki hogyan lenne jobb, s arra jut, hogy csak akkor lehet jövője, ha elmondja Kajafáséknak, hol tartózkodik barátja. Ha egy picit is tudna önzetlenebbül, azaz Jézus személye és küldetése felől gondolkodni, talán belső vívódásai nem vezetnének el az öngyilkosságig.

Tehát, amíg Mária Magdolna túlszereti, önmagánál is jobban a főszereplőt, Júdás éppen ellenkezőleg, saját magát szereti. Kettejük között pedig ott áll Jézus, akit azért (is) szeretnek rosszul, mert nem értik, fel sem fogják, hogy mekkora rajta a teher. Ahogy Jézus egyik dalában halljuk, őt a dicsősége, a hatalma terhe sújtja, ezzel nem tud mit kezdeni, hisz ő nem akart „király” lenni. Meg persze az sem egyszerű a számára, hogy mindent lát előre. De amíg ezt a tudását Mária mindössze naiv rácsodálkozással szemléli, s végképp nem tud mit kezdeni vele, addig Júdás – akit csak a személyes boldogulás érdekel – a jövőbe látás kapcsán a rendkívül érdekes koreográfiának köszönhetően az öngyilkosságából visszatérve a következő, a személyiségéről nagyban árulkodó kérdést teszi fel a már halott Jézusnak: „Tudtad, hogy ez a véres halál ekkora siker lesz?” – tehát még ekkor is csak arra tud gondolni, hogy a keresztre feszítés micsoda előnyökkel fog járni egykori szövetségesének. A Jézus–Júdás–Mária Magdolna háromszögben feszülő dilemmák feloldhatatlansága rendkívül erős drámaiságot kölcsönöz az előadásnak.

Lenyűgözők a mellékszereplők is

A darabbéli háromszöget jó néhány egyéb, a történet és a drámai vonulat szempontjából talán kevésbé jelentős, de nem kevésbé sikerült mellékszál és mellékszereplő egészíti ki. Mindenképp ki kelle emelni a Kőrösi András játszotta Kajafást, akinek basszushangja még mindig a fülemben cseng, s rendkívül hálás vagyok a „mosom kezeimet” jelenetért, amelyben a Pilátust játszó Sasvári Sándor igen hitelesen képviseli a római helytartó dilemmáját: tisztában van Jézus ártatlanságával, ezért nem akarja kivégeztetni, de amikor „társadalmi nyomásra” mégis megadja erre az engedélyt, gesztusaival, mimikájával, hangja játékával egyként azt kéri: neki hadd ne legyen ehhez köze, hadd mentesüljön a döntése felelőssége alól. S ott van a Heródes, a „pojácának” láttatott, kényes, pökhendi szereplő, akit Csonka Andrásnál jobban nem sokan tudnának eljátszani.

A látvány stílusok találkozója

A díszletek és jelmezek terén érdekes, de találó eklektika figyelhető meg: amíg a Jézust kísértő démonok mintha egy mai szombat esti buliból bújtak volna elő, s Heródes és kompániája is sokkal inkább egy rock and roll-banda tagjaira hasonlít, mint egy több évezreddel ezelőtt élt „csapatra”, addig az apostolok, a feleségeik, valamint a papok ruhája visszarepít bennünket a kereszthalál idejére. S miközben a kivetítőn a jeruzsálemi táj, a Gethsemane-kertet idéző miliő látható, a színpadon alkalmazott díszletek – például abban a jelenetben, amikor Jézus arra panaszkodik, hogy „szemétdombot csináltak a templomából”–egy 21. századi szórakozóhely hangulatát sejtetik.

– Gyürky Katalin –


Szereplők

Jézus: Feke Pál

Júdás: Serbán Attila

Mária Magdolna: Gallusz Nikolett

Kajafás: Kőrösi András

Pilátus: Sasvári Sándor

Annás: Klinga Péter

Heródes: Csonka András

Péter: Barát Attila

Simon: Sánta László

Feleségek: Nyári Darinka, Ress Hajnalka

Papok, apostolok: Borbély Richárd,Miskovics Róbert, Sándor Dávid

Démonok: Ladinek Judit, Molnár Szilvia, Baranyai Annamária

Rendező: Szirtes Tamás

Zenei vezető: Kocsák Tibor

Koreográfus: Tihanyi Ákos

Díszlettervező: Rózsa István

Jelmeztervező: Rományi Nóra


Oroszul is szupersztár

Bizony sok idő eltelt a rock­opera keletkezése óta. Sosem fogom elfelejteni, hogy ezt a minden sejtemet átjáró, táncra perdítő vagy épp sírást generáló muzsikát először egy szovjet gyártmányú bakelitlemezen hallgathattam meg, amelyre ékes orosz nyelven a következő volt felírva: Iiszusz Hrisztosz Szuperzvezda. S amelyre – az angol nyelvű rockopera ellenére – gondosan fel volt vezetve minden egyes dal szövege oroszul is. Mivel ekkor körülbelül tizenöt éves lehettem, azaz még se angolul, se oroszul nem tudtam érzékelni és értékelni a szöveget, így „csak” a zenébe szerelmesedtem bele, abba viszont nagyon.

S annak ellenére, hogy azóta ezeken a nyelveken is értem a dalokat, mégis nagyon jólesett az, hogy a Madách Színház előadásán magyarul, Miklós Tibor kiváló fordításában lehetett hallani a rockopera szövegét, s anyanyelven átérezni a színpadi történések súlyát.



Tekintetekbe kapaszkodik, s szembenézett már magával

Debrecen – „Semmiben nincs ilyen kitartásom, mint a színházi munkáimban.” Interjú Feke Pál musicalszínésszel.








hirdetés