Nem tud, és nem is akar leállni

Akt.:
Köstner Vilmos
Köstner Vilmos - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Köstner Vilmos számára a kézilabda örök szerelem, játékosaiból pedig mindig a legtöbbet akarja kihozni.

Nyugdíjba vonulása alkalmából a Magyar Kézilabdázásért emlékérmet kapott Köstner Vilmos, a DVSC egyik legsikeresebb edzője. A többek között kétszeres EHF-kupagyőztes szakember eredményeivel, habitusával örökre beírta magát a Loki történelemkönyvébe. Köstner Vilmos 1968-ban került kapcsolatba a sportággal, a Kossuth gimnázium testnevelő tanára, Ökrös István ismertette és szerettette meg vele a kézilabdát. Játékoskarrierje során eljutott az első osztályig, de mivel azon a szinten már nem tudott stabilan játszani, így az edzői pálya felé fordult a figyelme, ami 1978-ban az ózdi serdülőcsapatnál el is kezdődött.

– Később abból a csapatból többen is játszottak az ózdi NB I-es gárdában, illetve még ma is a kézilabdában dolgoznak edzőként – tekintett vissza a kezdetekre. – Tíz év után hazaköltöztünk Debrecenbe és onnantól kezdve a cívisvárosi kézilabdáért tevékenykedtem. Eleinte a tanári pálya mellett mellékállásban a Közútnál, majd 1991-ben kerültem a DVSC-hez, ahol három évig Komáromi Ákos pályaedzője voltam, majd 1994-től én vettem át a felnőtt együttes irányítását. A Lokihoz örök szerelem fűz, két szakaszban is lehettem a gárda edzője, amellyel nagyon szép sikereket értünk el. Közel kétszáz meccsem van a lányokkal, örömmel gondolok vissza a két EHF-kupa győzelemre, a Bajnokok Ligája szereplésre, a négy második, az egy-egy harmadik és negyedik helyezésre, de igen értékesnek tartom a BL-csapat szétesését követő nyolcadik helyezést is a fiatalokkal.

Harminc év a nők mellett

Bár hivatalosan a nyártól nyugdíjba vonult, Köstner Vilmos saját bevallása szerint nem tud és nem is akar leállni, folytatja a munkát mind Nyíradonyban, mind a piros-fehéreknél, melyet továbbra is nagyon szeret. A DVSC-nél az utánpótlás szakmai vezetéséért felel, de treníroz egy félig serdülő, félig ifi csapatot is, akikkel ő ismertette meg a kézilabda alapjait. Emellett a Nyíradony felnőtt csapatát is edzi tovább. Mint mondja, a kézilabda egy örök szerelem, amely végigkíséri az életét, és a mai napig élteti. Még ma is imád kimenni a pályára, a szeretteivel töltött idő mellett számára ez a legjobb program.

Több mint harminc évet dolgoztam nőkkel, mert ők sokkal inkább vevők voltak a kézilabdáról alkotott filozófiámra. Érdekes ez, mert a női lélek finomabb, mint a férfi, így adott esetben könnyebben megbántódnak, de ha sikerül elfogadtatni velük az elképzeléseket, akkor odaadóbban elvégzik a munkát, mint a férfiak.”

– A pályafutásom során mindenkiből próbáltam kihozni a maximumot, ami elképzelhető, hogy az adott pillanatban a játékosra nézve nem volt kellemes, de azt szerintem ők is tudták, hogy miattuk, az ő érdekükben cselekedtem. Én mindig egységben gondolkodtam, az értékeléseket nyilvánosan a csapat szintjén ejtettem meg, de az öltözőn belül személyre szabottan. Természetesen mindig voltak olyan játékosok a karrierem alatt, akik meghatározó szerepet töltöttek be az adott időszakban, de nem szeretnék igazságtalan lenni, és így nyíltan bárkit a másik elé helyezni. Azt gondolom, azok a kézilabdázók, akik a kedvenceim voltak, a szívük mélyén tudják ezt. De én elsősorban csapat erejében bíztam, sokszor fordult elő, hogy a miénknél erősebb kerettel rendelkező ellenfelekkel kellett felvenni a harcot, amelyet csak úgy lehetett sikerrel megvívni, ha egységességben, elszántságban felülmúltuk a riválisokat. Természetesen nem csak a játékosok, hanem más szakemberek is hatással voltak a pályafutásomra: ilyen Komáromi Ákos, Mocsai Lajos, Németh András, Laurencz László, Elek Gábor, vagy éppen Róth Kálmán, akikkel amellett, hogy nagy csatákat vívtunk, kialakult egy kölcsönös szakmai és emberi tisztelet, barátság. Jólesik, amikor egykori játékosaim, kollégáim, illetve a szurkolók megállítanak, és elmondják, jó szívvel gondolnak rám és a csapataimra, de a legbüszkébb mégis arra vagyok, hogy játékoskarrierje után sok volt tanítványom választotta az edzői vagy éppen a testnevelő tanári pályát. Amikor kiderül, hogy ehhez nekem is volt némi közöm, az mindig boldoggá tesz.

Remek propaganda

A nemrég véget ért U20-as női világbajnokságot természetesen Köstner Vilmos sem hagyhatta ki, az eredmény és a játék mellett azt is nagy örömmel látta, mennyire egymásra talált a csapat és a közönség.
– Debrecenben mindig nagyon szerették a kézilabdát. Szerencsére a cívisvárosi publikum most sem hazudtolta meg magát, fantasztikus hangulatban, valódi hazai pályán kézilabdázhattak a lányok. Az egész torna remek propagandája volt a kézilabdának, és magának Debrecennek is. Ilyen szerethető, jó hozzáállású, fizikálisan és mentálisan erős utánpótlás együttese régen volt a magyar kézilabdának, ami a fiatalok mellett a közegben dolgozó edzők munkáját is dicséri. De szerencsére vannak más korosztályos csapatok is, amelyek korcsoportjuk élvonalába tartoznak, így örömmel mondhatom, hogy az elkövetkező 2-5 évre a hazai kézilabda utánpótlása biztosított. Az aranyérmet szerző lányok közül sokban megvan a potenciál ahhoz, hogy később felnőtt szinten is jegyzett játékossá, sőt, akár nemzetközi klasszissá váljon. Amikor elkezdődött a torna, úgy gondolom, sem a csapat, sem a közönség nem volt benne biztos, hogy aranyat szereznek a lányok. Azonban nagy örömömre az együttes meccsről-meccsre fejlődött, és elbírta azt a nyomást, amit a hazai pálya, valamint az időközben megnövekedett tét és elvárások jelentettek. Mentálisan erősnek bizonyultak, és megmutatták, magyar csapat is képes teher alatt jól teljesíteni. Megható volt látni, ahogy hallgatták a Himnuszt, csillogott a szemük, látszott, hogy nem csak önmagukért, hanem egymásért és a közönségéért is küzdenek. Nagyon fontos, hogy a junior korosztályból kilépve a felnőttek között is megkapják a lehetőséget és a bizalmat, mert ezeknek a tehetségeknek a kibontakozásához elengedhetetlen az állandó játéklehetőség. Türelemmel kell lenni feléjük, mert ebben a korban még természetes az ingadozó forma, nem szabad, hogy esetleg egy-két gyengébben sikerült találkozó után pálcát törjenek a fejük fölött. De ismerve az edzőkollégákat, ez a veszély nem áll fenn.

Róla mondták

Köstner Vilmos két szakaszból álló debreceni munkássága alatt rengeteg játékos megfordult az edzésein. Lapunk három, más-más generációhoz tartozó kézilabdázót kérdezett meg arról, őket milyen élmények fűzik a kiváló szakemberhez.

A klubnál a 2014/15-ös kiírásban az „Év ifjúsági játékosának” választott Szabó Panna Csapó Erika keze alatt már kóstolót kapott a Köstner-féle edzésekből, de aztán az irányítóból balszélsővé avanzsált játékos személyesen is átélhette, a mendemondák nem szépítették a valóságot.

– Vili bát természetesen megelőzte a híre, így azért nem lepett meg minket, hogy milyen fanatizmussal viseltet a kézilabda iránt. Megköveteli a munkát, irtó kemény edzéseket vezényel, előfordult, hogy két levegővétel között azon gondolkodtam, lehet-e még ezt fokozni, de ő bebizonyította, hogy igen. Előfordult, hogy a tréning hevében a pokolba kívántam az egészet, de az eredmények őt igazolják. Azt is hozzá kell tenni, hogy sosem az egója miatt sanyargatott meg minket, hanem értünk, hogy minél jobb játékosokká, jobb csapattá váljunk.

Varsányi Nórát három csapatnál is edzette Köstner Vilmos, így a jobbszélsőnek komoly tapasztalatai vannak a kiváló szakember habitusáról, edzésmódszereiről.

– Amikor 15 éves koromban Derecskére kerültem, még nem voltam annyira képben vele kapcsolatban, de nagyon gyorsan kiderült, hogy nem fogok unatkozni az edzéseken. Betonkemény foglalkozásokon vettünk részt, ám én élveztem, mert számomra nagy lehetőség volt. Abban az időszakban a futópad volt a legjobb barátom, annyit használtam, hogy szinte teljesen összenőttünk. Gondolom, az évek alatt azért valamit puhult, de a saját élményeimből kiindulva, nem akarok belegondolni, milyen edzéseket vezényelt például az EHF-kupa győztes csapatnak. Vili báról lehet tudni, hogy nem fogja vissza magát, ha arról van szó, viszont amikor a juniorban volt az edzőm, ott is pontosan tudta, miként kell bánni velünk: egy sokkal türelmesebb, barátságosabb arcát mutatta, mert ott éppen erre volt szükség – és ez az, amiért ő az egyik legeredményesebb magyar edző a kézilabdában.

kostner1Fotó: Molnár Péter

Csapó Erikának öt évig volt edzője Köstner Vilmos, a 129-szeres válogatott balátlövőnek természetesen rengeteg emléke van erről az időszakról, arra is vállalkozott, hogy egy utólag már megmosolyogtató történetet megosszon az olvasókkal.

– Ami egyből beugrik róla, az a kézilabda iránti alázata, a keménysége, valamint hogy együtt nyertünk nemzetközi kupát. Nagy hatással volt a kézilabdázói, és az edzői karrieremre is. Emberfeletti, hogy mennyit edzettünk a keze alatt. Ellentmondást nem tűrően követelte meg a munkát, ezer fokon égett a tréningeken és a mérkőzéseken is. Később rájöttem, hogy – gondolom a tanítványaim legnagyobb örömére – ebben hajazok rá. Természetesen idővel mindenkit ki lehet ismerni, nála is tudtuk, hol vannak azok a kiskapuk, amiket időnként igénybe véve szusszanhattunk egy picit. Az EHF-kupa győzelem után történt, hogy futottuk a szokásos köröket a Nagyerdőn, és bizony nagyon fáradtak voltunk. Kitaláltuk, hogy kissé lerövidítjük a távot: a nagyjából a kör felénél van egy ösvény, amelyet használva le lehetett csippenteni a penzumból. Vettünk egy stopperórát és lemértük, hogy normál esetben mennyi idő alatt tesszük meg a kört, majd az óra segítségével a megrövidített kört is megfelelő időben fejeztük be. De milyen az élet, az egyik alkalommal, amikor az egész csapat ott kocogott az ösvényen, a legnagyobb elképedésünkre Vili bá jött velünk szembe. Mindkét félnek kikerekedett a szeme, a társaság első reakciója az volt, hogy – mint anno Michael Jackson – elkezdtünk hátrafelé futni. Vili bá jött szembe, mi pedig „curikkolva” próbáltunk távolodni tőle, aki ezen előbb meglepődött, majd elkezdett nevetni. Nem tudom a derültsége okozta-e, de elfelejtett minket megbüntetni, pedig lélekben már elkezdtük felkészíteni magunkat az előttünk álló pokoli napokra.

– Molnár Szilárd –


Köstner Vilmos

Született: 1954. máj. 7., Debrecen

Foglalkozása: testnevelő tanár, kézilabda szakedző

Klubjai játékosként: Debreceni Dózsa, Ózdi Kohász

Klubjai edzőként: Ózdi Kohász női (serdülő, ifjúsági, NB I/B), Debreceni Közút női (vezetőedző), DMVSC női (pályaedző, vezetőedző), Kárpáthús KC Nyíregyháza férfi (vezetőedző), Cornexi Székesfehérvár női (vezetőedző), Vasas női (vezetőedző), Derecske női (vezetőedző), Nyíradony női (vezetőedző), DVSC női (vezetőedző, szakmai igazgató), magyar női válogatott (erőnléti edző)

Legnagyobb sikerei, elismerései: kétszeres EHF-kupagyőztes, Bajnokok Ligája főtáblás, Hajós Alfréd-díjas, Magyar Kézilabdázásért emlékérmes


Csapó Erika
Debrecen - Csapó Erika szemernyit sem habozott, amikor felkérték, hogy szakkomentálja a junior világbajnokság magyar vonatkozású mérkőzéseit. Sok kézilabdabarát szeme csillant fel, amikor meglátta a DVSC egykori ikonikus játékosát, a 129-szeres válogatott Törökné Csapó Erikát szakértőként felbukk...