Nem történtek bűncselekmények a zsidó hitközségben

Akt.:
Horovitz Tamás a hitközséget ért károkat tartja elsődlegesnek
Horovitz Tamás a hitközséget ért károkat tartja elsődlegesnek - © Fotó: Matey István
Debrecen – A rendőrség vizsgálata nem támasztotta alá a feljelentők állításait.

Se sikkasztás, se a feljelentők által vélelmezett más bűncselekmény nem történt a Debreceni Zsidó Hitközség működésében, gazdasági életében – tájékoztatott a rendőrségi vizsgálat megállapításai alapján a hitközség elnöke.

Történt-e hamisítás

Horovitz Tamás a végzés birtokában arra is felhívta a figyelmet, hogy a hitközség működése szabályos volt, a hitközség tevékenysége, mindenféle mozzanata az érvényben lévő alapszabály szerint és mulasztások nélkül zajlott.

Az ügy további fejleménye, hogy a három feljelentőként szereplő személy egyike azt állítja, hogy ő valójában nem tett feljelentést – most tehát azt is vizsgálják, hogy e téren történt-e hamisítás bűncselekménye.

A hitközséget ért károk

A rendőrség határozata nyomán Horovitz Tamás a Napló érdeklődésére elmondta: azokkal a tagokkal szemben, akik a hitközséggel ezt a méltánytalan dolgot megtették, az alapszabály szerinti eljárási rendet végigviszik. Erről az elöljáróság és a közgyűlés dönt, és az ügyvédjeikkel konzultálva a szükséges jogi lépéseket is megteszik, hiszen súlyos kár érte a hitközséget ezekben a kérdésekben. Alaptalan, hamis váddal illették ugyanis a hitközséget, amely emiatt anyagi és erkölcsi hátrányokat is elszenvedett.

Az elnök hangsúlyozta, hogy a személyével kapcsolatban is olyan méltánytalanságok és rágalmazások történtek, amelyek ellenkezője immár teljes mértékben bizonyított. Emiatt az ügyvédek azt is meg fogják nézni, hogy ennek milyen jogi következményei vannak. Horovitz Tamás azonban nem a saját maga által elszenvedett anyagi-erkölcsi kárt tartja elsődlegesnek, hanem a hitközséget ért károkat. Véleménye szerint ezek mellett nem mehetnek el.

A hitközség életében az utóbbi időben nagyon jelentős fejlesztések, sok pozitív előrelépés történt, amelyek kapcsán nagyon sok hazai és külföldi elismerést kaptunk zsidó és nem zsidó barátainktól egyaránt – sorolta Horovitz Tamás.

– Vannak azonban, akik úgy érezhették, hogy nem részesei ennek a sikernek, és próbáltak pozíciót szerezni a közösség rendszerében. A pozíciószerzésnek azonban az alapszabályban rögzített feltételei vannak, mint például a választások, s a tisztségviselőinket pedig a közgyűlés választja. Talán az elkeseredettség is okozhatta ezt a tettüket a feljelentőknek amiatt, hogy ők nem tudnak részt venni a közösség vezetésében.

Következménye lesz

A hitközség elnöke rámutatott: a feljelentők esetleges kizárásáról a közgyűlés és az elöljáróság dönt az alapszabály alapján. Horovitz Tamás úgy érzi, hogy ennek mindenféleképpen lennie kell következményének, mivel ez egy olyan cselekedet a közösséggel szemben, amely erkölcsileg megengedhetetlen.

Arra a kérdésünkre, hogy lehettek-e segítői ennek a folyamatnak a háttérben vagy máshonnan, az elnök kifejtette:

– Igen, úgy érzem, hogy a feljelentőkön túl a háttérben is volt egy-két segítő keze ennek az ügynek a kirobbantása érdekében. Szerintem a Mazsihisz részéről is lehettek olyan segítségnyújtások, amelyek azt próbálták meg előidézni, hogy esetleg megbukjon a mostani elöljáróság, s legyen olyan, amely azzal a gondolatisággal és elvekkel egyetért, amelyeket esetleg a vezetés próbál diktálni.

Horovitz Tamás álláspontja az, hogy noha ezek a törekvések nem sikerültek, felelősség terheli azokat is, akik ebben a rossz ügyben azok mellé álltak, akiket inkább jó útra kellett volna téríteni.

VA