Nem terrorakció volt

Nem terrorcselekmény miatt ütközött hegynek a szlovák katonai szállítógép csütörtökön este Telkibánya közelében – közölte Juhász Ferenc honvédelmi miniszter péntek délelőtt.

A tárca vezetője kijelentette, a tragédiát az okozta, hogy a gép letért a kijelölt útvonalról. A szerencsétlenségben 42-en haltak meg, egy ember túlélte a zuhanást.

A Lamperth Mónika belügyminiszterrel közösen megtartott sajtótájékoztatón Juhász Ferenc közölte, a gép három kilométerrel tért le a kijelölt útról, aztután, hogy a szlovákok átvették a légi irányítást. Az út a Hernád folyó völgye felett vezetett volna, amelyet mindkét oldaról 700 méter magas hegyek vesznek körül. A repülő elvétve az irányt, nekiütközött az egyik magaslatnak, majd lezuhant. A katasztrófát nem terrorakció okozta – tette hozzá Juhász Ferenc.

A gépen 43-an utaztak. Egy túlélőt találtak, az áldozatok közül eddig 21-t sikerült azonosítani.



További hírek a Magyarország kategóriából






hirdetés