Nem spóroltak a gólokkal, szinte kiütötték a Csákvárt

Kónya Márk
Kónya Márk - © Fotó: HBN-archív
Balmazújváros – A balmazújvárosiak négy alkalommal jártak túl a csákvári védelem eszén a hétvégi bajnokin.

A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő az Aqvital Csákvárt fogadta az NB II. 9. játéknapján. Az összecsapás elején tapogatózó futballt láthatott a publikum. Kis túlzással a semmiből szerzett gólt az Újváros a 42. percben, Kónya Márk egy remek lövéssel vétette észre magát. A második félidő első említésre méltó momentuma a 46. minutumban történt, amikor Papp Ferenc fejese kötött ki a csákvári kapuban. A Fejér megyeiek a csereként beszálló Oldal Tibor révén szépítettek, de Feczkó Tamás fiai nem engedték ki a kezükből a győzelmet. Sőt Vajda Sándor és Belényesi Miklós találataival végül magabiztos, 4–1–es sikerrel örvendeztette meg szurkolótáborát a Balmazújváros, amely az ötödik helyen áll 15 egységének köszönhetően.

Megharcoltak a győzelemért

– A mérkőzés elején nem tudtuk a saját játékunkat játszani. Sokáig komolyabb helyzet nélkül zajlott a meccs, aztán sikerült megszereznünk a vezetést. A második játékrészt kiválóan kezdtük, majd egy figyelmetlenség miatt felzárkózott a Csákvár. Néhány nagyobb lehetőséget ugyan kialakított ellenfelünk, ám hálóőrünk, Gazsi Tamás remekül védett, több bravúrt is bemutatott. Nem nyújtottunk jó teljesítményt, ennek ellenére összejött a diadal, ami a legfontosabb. Küzdöttünk, hajtottunk, és a csapatmunkánknak köszönhetően szereztük meg a három pontot – nyilatkozta a Hajdú–bihari Naplónak Kónya Márk.

A középpályás fontos szerepet játszott a győzelemben, mivel ő nyitotta meg a gólgyártást, valamint hasznos mezőnymunkája miatt ugyancsak dicsérhető.

– Pintér Norbitól kaptam meg a labdát, nem sokat gondolkoztam, egyből eltekertem. Sikerült remekül eltalálnom a játékszert, szerencsére a kapus nem tudott hárítani – elevenítette fel Kónya a találatát. A 26 esztendős játékos legutóbb 2014 augusztusában, a Mezőkövesd ellen „köszönt be” az NBII–ben.

A bajnokságban kis szünet következik az Európa–bajnoki selejtezők miatt, a Balmaz legközelebb október 13–án lép pályára, ekkor a Sopront fogadja a Magyar Kupában. Négy nappal később a listavezető Gyirmóttal csapnak össze a hajdúságiak a másodosztályban. .

– Úgy gondolom ráfér a pihenő a csapatra, az utóbbi időben kissé tompák és fáradtak voltunk. A feltöltődés mellett lehetőségünk lesz tovább javítani a futballunkat az elkövetkező napokban – mondta az újvárosiak hetese.

HBN–BÁ



További hírek a Sport kategóriából






hirdetés