Nem lesz több nyári hó a Tócóvölgyi Lakótelepen

Akt.:
Nem lesz több nyári hó a Tócóvölgyi Lakótelepen
© Fotó: Molnár Péter, archív
Debrecen – Bár korábban úgy tervezték, hogy a madarak költési ideje után, július 15-ét követően megkezdik a Tócóvölgyben a szöszölős nyárfák kivágását, a jelek szerint most kicsit kitolják a kezdés dátumát.

A polgármesteri hivatal kérdésünkre közölte: a tócóvölgyi faállomány gyérítését több ütemben fogják megvalósítani. Az első körre, a madarak fészkelési időszakát követően, várhatóan július végén kerül sor, melynek keretében 79 fát távolítanak el, köztük kanadai nyárakat, fehér nyárakat és fehér fűzfákat. Ezt követően kiszedik a tuskókat, mellyel párhuzamosan a fák gyökerei által tönkretett járdák javításához is nekilátnak.

A hasznosítható faanyagról a kivitelezővel elszámolnak. Az apríték kijelölt lerakóhelyre kerül, ahol darálást követően komposzt lesz belőle.

A gyérítés előreláthatólag augusztus végéig tart. A pótlási munkákat a vegetációs időszakon kívül, ez év novemberében végzi el a kivitelező. Ennek során fehér szöszt nem szóró díszkörte, mezei juhar, kőris és császárfa csemetéket telepítenek a lakóterület környezetében – tájékoztatott a polgármesteri hivatal.

HBN–OCs


Egyelőre marad a fák szöszölése
Debrecen – A környezetvédők fellebbezése miatt csak július közepétől vágják a nyárfákat a Tócóvölgyben.




Sporthírek






hirdetés