Városi Stadion, Nyíregyháza
Több mint hatmillió forintot forintot költött a Nyíregyházi Városüzemeltetési és Vagyonkezelő Kft. (NYÍRVV) arra, hogy az általa üzemeltetett Városi Stadion megfeleljen azoknak az előírásoknak, amelyeknek teljesítése szükséges a jövő keddi DVSC–Skenderbeu Korce (albán) Bajnokok Ligája selejtező mérkőzés megrendezéséhez. A csütörtöki helyszíni bejáráson és sajtótájékoztatón Bocskai Péter, a társaság ügyvezető igazgató elmondta: első ránézésre mintegy másfél milliós költséggel számoltak, amely az újabb és újabb igényekkel sokszorozódott meg. Amennyiben a Loki továbbjut, akkor megtérül a befektetés, hiszen a debreceniek mérkőzésenként 3,6 milliós bérleti díjat fizetnek, és a következő fordulóban is Nyíregyházán fogadnák ellenfelüket.
Melyek voltak ezek a fejlesztések? A pályán több mint kilencven négyzetméteren cserélték ki a gyepszőnyeget és új, aluminiumból készült kapukat szereztek be. Ügyelni kell a fű minőségére és magasságára, amennyiben az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ellenőre a mérkőzés napján 19 miliméteresnél magasabb „fűállást” mér, akkor újranyíratja a pályát. A lelátón kicseréltek több mint negyven széket, a „régi” oldalon a közlekedő és a rézsű között felújították a drótkerítést. A klubházban lefestették a falakat, az öltözőket és a VIP-termet, felújították a vízesblokkot, kibővítették és renoválták sajtóhelyeket. Az előírásoknak megfelelően egyenként tizenöt fő elhelyezésére alkalmas kispadokat alakítottak ki, amelyek a legújabb divatnak megfelelően fotel ülőalkalmatosságból állnak majd. Alakuljn bárhogyan a mérkőzés a pályán, a kispad tehát biztos, hogy egyik edző számára sem lesz kemény…
Felújították az eredményjelző elektronikáját és a villanyvilágítás rendszerében is elvégezték a szükséges ellenőrzéseket és alkatrészcseréket, megkérték a villanytestek minősítését is, túl vannak a próbaüzemen, így biztosan nem hibásodhat meg a futballmérkőzésen meglehetősen régen bevetett világítórendszer. Ezek után tényleg elmondható, hogy minden akadálya elhárult a kedd esti mérkőzés megrendezésének.
A DVSC játékosai pénteken győződhetnek meg arról, hogy minden a helyén van, hiszen délután már a nyíregyházi stadionban edzenek – csakúgy, mint szombaton és vasárnap. Most már a Loki játékosain a sor, hiszen a további együttműködéshez le kell dolgozniuk az Albániában összeszedett 1–0-s hátrányt.
Erdetileg kettes fokozatú biztonsági minősítése volt a mérkőzésnek, ám a Korcében rendezett odavágó után némi csetepaté alakult ki a két csapat szurkolótábora között. Ezek után egyből a legmagasabb szintű, vagyis egyes kockázati fokozata lett a mérkőzésnek a biztosítást illetően, amire reagálva újabb biztonságtechnikai bejárásra volt szükség a helyszínen. Számítani kell arra, hogy kedden fokozott lesz a rendőri jelenlét a Városi Stadion környékén.