Nem lehetett volna az országban – Rendőrségi hírek Hajdú-Biharból

Nem lehetett volna az országban – Rendőrségi hírek Hajdú-Biharból
Hajdú-Bihar – A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 9 személyt fogtak el, akik közül 8 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján.

Az egyenruhások 25 személyt állítottak elő, ebből 5 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain a rendőrök 4 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 3 súlyos, 1 könnyű sérüléssel végződött.

Az ártándi határátkelőhelyen 2014. június 1-jén 19 óra 30 perc körüli időben egy moldáv állampolgár jelentkezett kilépésre. A 24 éves külföldi nő igazoltatásakor megállapítást nyert, hogy tiltott határátlépés szabálysértést követett el, mivel jogszerű tartózkodásra jogosító érvényes okmánnyal nem rendelkezett. A rendőrök a nőt előállították a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltségre, ahol meghallgatták, majd a további eljárás lefolytatása céljából a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Észak-alföldi Igazgatóságára vitték.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –



Sporthírek






hirdetés