Nem lehet bármiből pálinka

Nem lehet bármiből pálinka
© Fotó: Némethy Norbert
Derecske – Negyvennégy nevező, kilencvenhárom minta – ez a VI. Derecskei Szivárványos Pálinkamustra.

A hatodik pálinkamustra ismét felülmúlta a tavalyit. Emelkedett a jelentkezők száma, és már-már hagyománnyá nőtte ki magát az Antal János és Nagy László által megálmodott rendezvény. A Derecskei Szivárvány Hagyományőrző Egyesület, mint szervező és házigazda nevében, Békési András főszervező és Parti Zsolt moderátor tartotta kézben a mustrát.

A rendezvény jó alkalom, hogy az érdeklődők felmérhessék, ki milyen pálinkát készített az elmúlt időszakban. Nincs könnyű dolga a zsűrinek, mert ahogy a mondás tartja, „pálinkát szinte bármiből lehet főzni”. A mondás nem áll messze az igazságtól, ennek ellenére csak négy kategóriában lehetett nevezni. Csonthéjas, almatermésű, szőlőtípusúak és egyéb különlegességek. A minősítő okleveleket arany-, ezüst- és bronz kategóriában osztottak ki.

Az egész estés eseményen minden a pálinkák, a párlatok körül forgott, persze az elengedhetetlen vacsora és a díjözön sem maradhatott el. Tizenhárom arany-, húsz ezüst- és negyvenegy bronz minősítés talált gazdára. A közönségdíjat idén Antal János nyerte el birsalma pálinkájával, a vándorkupagyőztes pedig Tasi Gergő zsűri elé letett meggypálinkája lett.

– Némethy Norbert –