„Nem lehet az óvodából egyből az egyetemre menni”

Akt.:
„Nem lehet az óvodából egyből az egyetemre menni”
Debrecen – Dallos Gyula szerint jobb szakemberekkel szebb sikereket érhetnénk el.

A magyar lovassport örökös bajnoka, Dallos Gyula tartott edzőtábort a Debreceni Egyetem Lovasakadémiáján az elmúlt napokban. A lovassport nagykövete, aki 1979 és 2003 között minden évben megnyerte az Országos Díjlovagló Bajnokságot, gyakorlati edzéseket vezényelt, az érdeklődők többek között hasznos iránymutatást, segítséget kaphattak a szabadtéri versenyszezonra történő felkészüléshez.

Dallos, aki 1993-ban bronzérmet szerzett az Európa-bajnokságon, míg 94-ben a világbajnokságon a hetedik helyen végzett, hosszú évek óta meghatározó alakja hazánk lovassportjának, így jó rálátása van a jelenlegi viszonyokra.

dallos2Fotó: Kovács Péter

– A magyar lovassport helyzetét nem kincstári optimizmussal tudom megítélni, hanem annak az 56 évnek a tükrében, melyet eltöltöttem ennek a sportágnak a szolgálatában. A popularitás szempontjából hatalmas ugrás figyelhető meg, vagyis a művelők száma nagyon megemelkedett, a hobbilovasok és a versenyzők terén is. Viszont a szakmai igényességnek jobbnak kellene lennie, úgy érzékelem, hogy ma Magyarországon, minden szakágat figyelembe véve, sokkal több tehetséges ember és alkalmas ló van, mint ahogy azt az elért eredmények mutatják. Mindez a oktatásban fennálló hiányosságokra vezethető vissza. Ezen muszáj lenne változtatni, minőségi edzői gárdára van szükség. Kulcskérdés, hogy a gyermeket nem szabad idő előtt versenyre küldeni, csak amikor készen áll rá. Nem lehet az óvodából egyből az egyetemre menni. Úgy hiszem, ki kellene terjeszteni az iskolai lovagoltatás körét, hogy olyanok is megismerkedhessenek a lovaglással, akiknek az anyagi helyzete ezt nem engedi meg. Mivel valószínűleg sokkal több tehetség van, mint amit látunk – mondta el a Naplónak a mesteredző.

A klasszis nem először tartott tréninget a cívisvárosi tehetségeknek, így sok visszatérő ifjúval találkozott. – Vannak olyan fiatalok, akiket már gyerekkoruk óta nyomon követek, és sok új arcot is láttam, aminek nagyon örülök. A debreceni infrastruktúra nemzetközi szintű, biztos vagyok benne, hogy ennek meg lesz az eredménye. A kancellár urat is meg kell dicsérni, mert látszik, jó fele invesztálnak. Ez egy csodálatos helyszín, minden adott ahhoz, hogy valakiből jó lovas váljon – vélekedett.

Meghalni a sikerért

Egy egy speciális sportág, hiszen nem más emberekkel, vagy egy tárggyal kell olyan kapcsolatot kialakítani, mely eredményre vezet, hanem egy állattal. Adódik a kérdés, mi kell ahhoz, hogy valakiből jó lovas legyen?

– Abból lesz jó lovas, akinek belső született érzéke is van, megérzi a ló közelségét, tud a ló fejével gondolkodni, türelmes, hallatlan nagy fegyelemmel és alázattal teszi a dolgát. Nem lehet előre megmondani, kiből mi lesz, annyit tudunk elérni, amennyi a fejünkben van. Ha én azt mondom, hogy lefutom a maratont, akkor lefutom. Nem hiszek az álmodozásban, konkrét célt kell kijelölni, és a mindennapi munkával meg kell halni a sikerért – fogalmazott Dallos, akit soha nem maga a lovaglás érdekelt, hanem maga ez a csodálatos, intelligens állat. A legenda elárulta, hogy bár kevesen tudják, de ő autodidakta módon tanult meg lovagolni és jutott el a világ élvonalába.

HBN