Nem „kutyázzák”, segítik a településeket

Akt.:
A legtöbb megyei településen gondot okoznak a kóbor kutyák
A legtöbb megyei településen gondot okoznak a kóbor kutyák - © Illusztráció: AFP / Jens Kalaene
Hajdú-Bihar – Többek között kóbor kutyák befogása, talajterhelési díj megállapítása, illetve az építési jogszabályok változása miatt kellett nagy számban szakmai javaslattal, felhívással élnie a megyei kormányhivatalnak a helyi önkormányzatok felé idén – derül ki a Hajdú-bihari Napló által kikért adatokból. A kormányhivatal összesítése szerint november elsejéig 539 alkalommal nyújtottak szakmai segítséget, ennél magasabb szintű kifogást jelentő törvényességi felhívást pedig 68 esetben küldtek helyi, nemzetiségi önkormányzatok, valamint társulások működése miatt. Ezzel együtt is ritkán jutnak az ügyek bíróságig. Erre idén egyszer akadt példa: a törvényességi felügyeletet ellátó megyei hatóság Monostorpályi települési adója miatt fordult a Kúriához.

A helyi televízió szeptember 1-jétől kinevezett vezetője miatt kapott törvényességi felhívást a közelmúltban Hajdúszoboszló önkormányzata, ami téma volt az októberi testületi ülésen is. A törvényességi felügyeletet ellátó megyei kormányhivatal a helyi televízió szeptember elsejétől öt évre kinevezett új vezetőjének, Tiliczky Katalinnak a megbízatását kifogásolta, mondván, nem felel meg a képviselő-testület áprilisi határozatában foglalt képesítési feltételeknek – derül ki az október 20-i ülésre készült előterjesztésből. Azt a hivatal nem vitatja, hogy az új vezető rendelkezik főiskolai végzettséggel (tanító). A szakképesítést igazoló oklevélmásolatot viszont – nyelvvizsga hiányában – nem tudta bemutatni, lényegében ezzel van a kormányhivatalnak problémája.

A jegyzőkönyv alapján úgy tűnik, akár bíróságig jutó forgatókönyvvel is számolnak az önkormányzatnál. A kormányhivatal álláspontját nem osztó dr. Sóvágó László (Összefogás) polgármester ugyanis az ellenzéki képviselők kérdéseire úgy fogalmazott az ülésen, hogy a kormányhivatal nem törvényhozó szerv, a bíróság számos alkalommal megváltoztatta a kormányhivatal döntését. Dr. Vincze Ferenc jegyző pedig leszögezte: eljárás indul, de keresik a megoldást, hogy a kormányhivatal felhívásának is eleget tegyenek, és ne kerüljön bíróságra az ügy.

Ha törvénybe ütközik, felhívás…

A fenti csak egy példa az ügyek közül, ami miatt törvényességi felhívást alkalmazott a megyei kormányhivatal. Ezzel az eszközzel jellemzően akkor élnek, ha az önkormányzati rendeletek nem felelnek meg a jogalkotási előírásoknak, vagy az előírásai magasabb szintű jogszabályba ütköznek. De sor kerülhet erre akkor is, ha például valahol nem tartanak közmeghallgatást; az ülésről készült jegyzőkönyv hiányos, vagy határidőn túl küldik meg a kormányhivatalhoz; esetleg a nemzetiségi önkormányzat testülete a hatáskörét túllépve hoz döntést. Idén november elsejéig 68 esetben nyúlt ehhez az eszközhöz a hatóság. A megkeresésünkre küldött válaszból kiderül: mind a szakmai javaslat, mint pedig a felhívás célja a jogszerű működés elősegítése.

Akadtak ügyek, amelyekkel idén több megyei önkormányzatnak is meggyűlt a baja. Módosultak például a lakóépületek, illetve azok hatósági ellenőrzésére vonatkozó jogszabályok, így az úgynevezett településképi bejelentési eljárást is gyakrabban kell lefolytatni. Emiatt 83 esetben élt szakmai segítségnyújtás eszközével a hivatal – ez több, mint ahány település (82) a megyében található. Tehát bizonyosan van, amely esetében erre többször is sor került.

Ehhez mérten szintén jelentősnek mondható a talajterhelési díjat tartalmazó rendeletet ért kifogások száma. 31 önkormányzat esetében került erre sor. Ezzel a lényegében szennyvízszippantási adóval – ennek a csatornadíjnál magasabb összegűnek kell lenni – ösztönöznék a lakókat arra, hogy kössenek rá a szennyvízhálózatra.

A kutyákkal mindenhol gond van

Ezen kívül szinte minden településen problémát okoznak az utcán kóborló ebek, amelyek amellett, hogy veszélyesek lehetnek emberre és a háziállatokra, komoly közegészségügyi kockázatot is jelentenek. Az ilyen kutyákat belterületen az önkormányzatoknak kell befogniuk. Ezért aztán az összes település esetében vizsgálódtak, 25 helyhatóságnak látták szükségesnek szakmai segítséget nyújtani. Ez esetben az önkormányzati intézkedések még folyamatban vannak – írták. Leszögezték: arra nem került sor, hogy valamelyik polgármestert testületi ülés összehívására kellett volna kötelezni. Arra a kérdésünkre viszont kitérő választ kaptunk, hogy melyek a legrenitensebb helyhatóságok. Azt írták ugyanis, hogy ilyen nyilvántartást nem vezetnek. Hozzátették, a megye önkormányzatai alapvetően törvényesen működnek, jellemzően elfogadják a kormányhivatal intézkedéseit és orvosolják a jogszabálysértéseket.

– Szabó Zsolt László –


Csak a harmadát fizették meg

Egy ügyben ment idén a kormányhivatal bíróságra, pontosabban a Kúriára. Ez információink szerint a Monostorpályiban bevezetett földadó (hivatalos nevén települési adó) miatt történt. Értesülésünket megerősítette Szabó József (független) polgármester és a Kúria is. A településvezető elmondta: a legfőbb bírói hivatal adatokat, információkat kért tőlük, azóta viszont nincs újabb hírük az eljárásról. Beszélgetésünk után viszont befutott a Kúria rövid válasza is. Abból kiderült, hogy november 22-én lezárták az eljárást, a döntés „leírás alatt van”. Többet ismételt kérdésünkre sem közöltek. Mint arról beszámoltunk, a mintegy 2000 lakosú községben tavaly év végén döntöttek az adó bevezetéséről. Megfizetni azonban csak azoknak a földtulajdonosoknak kell, akik nem monostorpályi lakosok. Ezt egyébként közülük sokan zokon vették. Szabó József elmondta, a 10 millió forintra kalkulált bevételből eddig 3-3,5 millió forintot fizettek be, főként azok a tulajdonosok, akiknek kevesebbet kell fizetniük, megjegyezte, a nagyobb adóteherre kötelezettek vélhetően a Kúria döntésére várnak. Ám felhívta a figyelmet, hogy az eljárásnak nincs halasztó hatálya, sőt így a nem fizetőknek késedelmi pótlékkal is számolniuk kell.









hirdetés