Nem kötelező, de érdemes lehet váltani

Az áremelkedés egyik oka, hogy gyakoribbak a balesetek
Az áremelkedés egyik oka, hogy gyakoribbak a balesetek - © Illusztráció: KM-Archívum
Nyíregyháza – A 2010 előtt vásárolt autók esetében küszöbön a váltás ideje, egymást érik a kért és kéretlen ajánlatok.

A biztosítók és alkuszok egymással versengve, szinte valamennyi reklámlehetőséget kihasználva próbálnak meggyőzni bennünket arról, hogy náluk érdemes megkötni a KGFB-t.

– Itt van az ősz, itt van újra, ezzel együtt megkezdődött az évfordulós kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás váltásával kapcsolatos kampány is: a társaságok nyilvánosságra hozták tarifáikat – kezdte a költő szavaival lapunk tájékoztatását Jeney Béla, az egyik hazai biztosítótársaság munkatársa. Elöljáróban kiemelte: ahogy tavaly, az idén is emelkednek az árak.

A szakember szerint ennek több oka van. Egyrészt folyamatosan nő az autóhasználók száma, ezzel párhuzamosan pedig egyre gyakoribbak a balesetek és a keletkezett károk mértéke. A másik ok pedig a piaci verseny csökkenése, 2013. január 1-től ugyanis a biztosítók bármikor hirdethetnek új tarifát, nem csak évente egyszer.

Annak, aki váltani akar, Jeney Béla szerint az alábbiakat kell figyelembe vennie: a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást a legkésőbb a biztosítási évforduló lejárta előtt harminc nappal lehet felmondani.

A biztosítási évforduló dátuma szerepel a biztosítási kötvényen, de az alábbiak szerint is meg lehet állapítani: az évforduló a 2010 előtt vásárolt járművek esetében egységesen január 1-je, tehát legkésőbb december 1-jén lehet felmondani. A 2010-ben vagy utána vásároltaknál pedig az évforduló napja a KGFB-szerződés életbe­lépésének naptári dátuma, a 30 napot innen kell visszafelé számolni.

– Fontos tudni, hogy a felmondás utolsó lehetséges napja nem a felmondáson szereplő dátumot, vagy például a postára adás dátumát jelenti, hanem azt a napot, amikor a felmondás a biztosítóhoz igazolhatóan beérkezett. Nem érdemes tehát az utolsó pillanatokra hagyni – figyelmeztet Jeney Béla.
Mindent meg kell őrizni!

A szakember hozzátette: mindenféleképpen meg kell őrizni az ajánlott levél blankettáját, a visszaérkezett tértivevényt, a fax visszaigazolóját vagy az ügyfélszolgálaton kapott átvételi igazolást. A felmondás csak írásban történhet, a felmondólevélnek pedig tartalmaznia kell a szerződő és a jármű alapvető azonosító adatait, valamint a felmondani kívánt szerződés számát, illetve a kötvényszámot.

– A felmondás után, de még a biztosítási évforduló dátuma előtt meg kell kötni a következő biztosítási évre vonatkozó szerződést. Ennek elmulasztása sok kellemetlenséget és felesleges kiadást eredményezhet – zárta lapunk tájékoztatását Jeney Béla.

A nyíregyházi Farkas Attila sem hitt a szemének, amikor elektronikus postaládájában meglátta a biztosítójától kapott díjértesítőt.

– Én két éve cseréltem le a korábbi autómat egy nagyobb és valamivel fiatalabb személyautóra, így rám már a vásárlás időpontjához kötődő évfordulós szerződéskötés vonatkozik. Tavaly – alaposan áttekintve a kínálatot és igénybe véve minden lehetséges kedvezményt – megúsztam az egészet 20 ezer forint körüli éves díjjal.

Vastagabban fogott a ceruza

Most már jóval vastagabban fogott a társaság ceruzája, a következő évre már több mint 30 ezer forintra rúgott az ajánlatuk, holott balesetet nem okoztam és a bonus-malus besorolásom is előrelépett egy fokozatot. Bolond lettem volna ott maradni, megversenyeztettem a dolgot az online díjkalkulátoron, és találtam egy tavalyi díjszabáshoz hasonló kondíciót – mesélte a megyeszékhelyen élő fiatalember, hozzátéve: azért a második legjobb ajánlat mellett döntött, mert annak a biztosítónak jó híre és nyíregyházi képviselete is van, míg az első egy kizárólag interneten elérhető, kevésbé ismert cég volt.

Ritkán fordul elő, hogy – a kártérítéseket leszámítva – nem az ügyfél fizet egy biztosítótársaságnak, hanem fordítva, márpedig a Kisfástanyán élő Bertalan Nikolett-tel ez történt.

– Évek óta hűséges ügyfele vagyok annak a társaságnak, ahol a Ford Escortom kötelező biztosítása van. Korrekt díjakat kérnek, és tudom, hogy baj esetén számíthatok rájuk, ami megnyugtató, így az idén sem fogok elcsábulni máshoz pár ezer forint differencia miatt. Tavaly kiderült, hogy valamiért túlfizetésem keletkezett, a társaság erről levélben értesített, és visszafizette a különbözetet – mesélte Niki, aki az idei kampányban arra csodálkozott rá, hogy egyes biztosítók milyen sokrétű kiegészítő biztosítást kínálnak az ügyfelek számára.

Kiegészítő biztosítások

– Például csak az éves díj felét kell befizetnem, ha lakás- vagy életbiztosításra is szerződöm. Ha fiatalabb lenne a kocsim és vastagabb a pénztárcám, akár a casco-t is megfontolhatnám, de külön köthető kiegészítő biztosítás vadkárra, szélvédőtörésre, lopásra és autómentésre is – újságolta Niki.

Információ

Milyen esetekben lehet szüksége kötelező biztosításra: biztosítóváltás évfordulóra (ha egy olcsóbb, vagy jobb kötelező biztosításra szeretné lecserélni a jelenlegit évforduló váltáskor), gépjárművásárlás (új vagy használt gépjármű vásárlása miatt kötelező biztosításra van szüksége azonnal), kötelező biztosítása érdekmúlás miatt megszűnt (például változott az üzembentartó személye, a gépjárművet kivonatták a forgalomból, szünetel a szerződés), díjnemfizetés miatti KGFB- megszűnés (ha korábbi biztosítója díjnemfizetés miatt vagy közös megegyezéssel megszüntette előző szerződést).

Bár sem új kedvezménnyel, sem új pótdíjjal nem találkozhatunk a most megjelent tarifákban, ismét számottevő eltérések vannak az egyes biztosítók kampányra meghirdetett díjai között. A buszokra vonatkozó kötelező biztosítások palettáján helyenként 50 százalékot is meghaladó díjemelkedésekkel is találkozhatunk, melyek a sajnálatos és ismert buszbalesetek egyenes következményei. Rengeteg probléma forrása a KGFB-szerződések nem megfelelő felmondása. A dokumentum csak akkor hatályos, ha az a biztosítóhoz határidőben, megfelelően kitöltve megérkezik!

KM-PI, TG








hirdetés