Nem kis meglepetésre pontot vesztett az újfalui futsalcsapat

Nem kis meglepetésre pontot vesztett az újfalui futsalcsapat
© Fotó: Molnár Péter
Berettyóújfalu, Debrecen – Nagy elánnal és akarattal játszottak a debreceniek, aminek meg is lett az eredménye.

A DESOK-ba látogatott a férfi futsal NB I. rájátszásának nyolcadik fordulójában az MVFC-Berettyóújfalu. A Mezei-Vill már biztosan résztvevője lesz a bajnoki döntőnek, ráadásul a play offban még nem veszítettek pontot az újfaluiak. A DEAC csapata több játékosát is nélkülözni kényszerült, vagyis minden jel arra mutatott, ezt a derbit is simán behúzzák Trencsényi Jánosék. Ehhez képest, nem kis meglepetésre, 3–3-as döntetlennel zárult a péntek esti összecsapás.

futsal2Fotó: Matey István

Tóth Attila szerzett vezetést a hazaiaknak a nyolcadik percben, ám rögtön jött a válasz, Kovács István egyenlített. Rövidesen már az MVFC-nél volt az előny, azonban Tóth ismét villant, 2–2. A második félidőben Trencsényi lőtte előnybe az övéit, majd Pallai Zsolt mentett pontot a hajrában.

„Sikerült az akarati tényezőt átmentenünk az előző mérkőzésről. Furcsa ezt mondani a Mezei elleni derbi után, de a kapott gólok miatt van hiányérzetem, óriási egyéni hibákat követtünk el. Ami nagyon tetszett, hogy néhány szituációt már rutinból oldottunk meg, ez a fejlődés egyértelmű jele. Minden találkozón ilyen elánnal és akarattal kell mennünk, és akkor mindenki ellen van keresnivalónk” – olvasható a DEAC edzőjének, Elek Gergőnek az értékelése a klub honlapján.

A Berettyó 25 ponttal vezeti az A jelű ötöst, a debreceniek 8 egységgel a negyedikek.

HBN