Nem kerül az Országgyűlés elé a közösségi köldökzsinórvérbank létrehozásának ügye

Budapest, 2013. április 23., kedd (MTI) – Nem kerül az Országgyűlés elé a közösségi köldökzsinórvér-őssejtbank létrehozását célzó országos népi kezdeményezés, mert nem sikerült összegyűjteni az ehhez szükséges 50 ezer érvényes aláírást. Az Országos Választási Bizottság (OVB) keddi budapesti ülésén elrendelte az összegyűjtött 38 ezer aláírás megsemmisítését.

A testület január 23-ai ülésén hitelesítette egy magánszemély kezdeményezését, és ezt követően indulhatott el az aláírásgyűjtés. A beadványozó szerint azért lenne szükség az intézmény létrehozására, mert azzal a vérképzőszervi betegségben szenvedők esélyt kaphatnak a gyógyulásra.

A hitelesített kérdés így szólt: “A T. Országgyűlés mihamarabb tárgyaljon és döntsön a hazai Közösségi Köldökzsinórvér Bank létrehozásának ügyében!”

Ha összegyűlt volna legalább 50 ezer választópolgár támogató aláírása, akkor az országos népi kezdeményezésben megfogalmazott kérdést az Országgyűlés köteles lett volna tárgyalni.

A kezdeményező korábban az OVB-nek írt levelében egyebek mellett azzal érvelt, “a vérképzőszervi betegségben szenvedők jelentős számának adna esélyt a gyógyulásra, ha Magyarországon is működne közösségi köldökzsinórvér-őssejtbank”, ahol mélyhűtött állapotban őriznék a vért. Utalt arra: a köldökzsinórban található vér olyan őssejteket tartalmaz, amelyeket szükség esetén súlyos betegségek gyógyítására lehetne felhasználni.

A testület keddi ülésén elutasított három új kezdeményezést is. Egy népi kezdeményezés a devizaalapú hitelek újabb szabályozását akarta elérni, ám a kérdés az OVB szerint nem volt egyértelműen megfogalmazva. Két népszavazási kezdeményezés pedig alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását célozta; ezeket egyebek mellett azért utasította el a testület, mert tárgyuk az alaptörvénybe ütközik.

– MTI –