Nem kéne a nyomort konzerválni

Akt.:
Tamásipusztai anzix; a kontraszt magáért beszél...
Tamásipusztai anzix; a kontraszt magáért beszél... - © Fotó: Matey István
Debrecen – Aki úgy gondolja, hogy Magyarországon a mélyszegénység pusztán pénzosztogatással felszámolható lenne, az tévúton jár – állítja L. Ritók Nóra, a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásával és tehetséggondozásával foglalkozó Igazgyöngy Alapítvány vezetője. Szerinte nem elég a krízishelyzetek kezelése, az alapvető élelmiszerekkel, gyógyszerekkel történő ellátás és a lakhatási körülmények javítása, hanem egy fejlesztő típusú segítségnyújtásra volna szükség. Boros József debreceni vállalkozó, a megye egyik leggazdagabb embere aggasztónak tartja, hogy generációról generációra miként romlik az embereknek a munkához való hozzáállása. Bár követendő minta hiányában szerinte ez nem is csoda.

Magyarországon 17 millió dollárból, körülbelül 3,5 milliárd forintból fel lehetne számolni a mélyszegénységet – állítja a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet kutatása. Az ENSZ szervezete szerint csupán ennyit kellene fordítani arra, hogy 3,1 dollárja (870-880 forintja) legyen mindenkinek egy napra. A Napló által megkérdezett pedagógus és a milliárdos vállalkozó szerint sem lehet azonban pusztán pénz kérdése a mélyszegénység felszámolása.

Fejlesztő segítség kell

L. Ritók Nóra, a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatásával és tehetséggondozásával foglalkozó Igazgyöngy Alapítvány igazgatója szerint ez a megközelítés kicsit azt sugallja, hogy elég a minimális szükségletek szintjén közelíteni a problémához, hiszen ezeknek az orvoslásával megszüntethető a mélyszegénység. – Mi, a terepen dolgozva sokkal inkább azt látjuk, hogy nem elég a krízishelyzetek kezelése, a megfelelő élelemmel, ruházattal történő ellátás, a lakhatás körülményeinek a javítása, hanem egy fejlesztő típusú segítségnyújtásra van szükség. Nemzedékeken át élnek nyomorúságban, és az úgynevezett „tanult tehetetlenség” rendszerében ezek a családok, ráadásul a probléma generációról generációra mélyül.

Aggasztó, hogy a gyengén teljesítő fiatalok 16 évesen az oktatási rendszerből is kihullanak, és mennek haza a falujukba, legfeljebb közmunkásnak

– osztotta meg velünk évtizedes tapasztalatait a szakember.

Szavai szerint jellemzően több generáció él egy fedél alatt, mert a jövedelmükből képtelenek saját otthont teremteni, jönnek a gyerekek és csúsznak egyre lejjebb. – Ahhoz, hogy ez a helyzet érdemben megváltozzon, a korábbi időszakok hiányosságait kellene felszámolni. A szülők tudáshiányát is be kellene pótolni, mert már ők sem kapták meg az oktatási rendszertől azt a tudást, amivel változtatni tudnának, és az ő szüleik sem örökítettek át ebből semmit. Ma minden leamortizálja az iskola hatását. A szülőkhöz pedig más típusú fejlesztés kell, mint amelyekkel eddig próbálkoztak, mert ez eddig nem sok eredményt mutatott – mondta a szakember.

A struktúra félrevisz

L. Ritók Nóra szerint teljesen más struktúra kellene, mint amit a közmunkaprogramok és a közmunkához társított képzések kínálnak. Miként sok, a számukra elérhető OKJ-s képzés sem képes arra, hogy ennek a rétegnek az élethelyzetén érdemben változtasson. Az említett programok ugyanis nem ruháznak be azokba a képességekbe, amelyek birtokában ezek az emberek végre elindulhatnának a mélyszegénységből kifelé.


tp2

Fotó: Matey István


– Ezekre kellene a pénz (persze, nem éhezhet gyerek és nem lehet gyógyszer nélkül sem hagyni családokat), de pusztán a krízishelyzetre koncentráló megoldások csak konzerválják a nyomorúságukat. Azok a szülők, akik számára a valós, megfizetett munkatapasztalat másfajta jövőképet kínál, olyan mintát adhatnak át a gyerekeiknek, amire azok is építhetnek. Nem arra kellene törekedni, hogy pusztán a napi betevőre fókuszáljunk, hanem, hogy a probléma komplex kezelésével megindulhassanak egy élhetőbb világ felé. Ehhez persze olyan iskolarendszer is kellene, ami benntartja és nem kiveti magából a komoly hátrányokkal érkező, és sokszor gyengén teljesítő gyerekeket – hangsúlyozta ezredszer is az ismert és elismert pedagógus.

Valamit visszaadni

Boros József nagyvállalkozó, a megye egyik leggazdagabb embere Tamásipusztán született hetedik gyerekként. – Nem mondanám, hogy mélyszegénységben éltünk, hiszen apám, anyám dolgozott, igaz, ez legfeljebb a tisztes szegénységhez volt elég. Akkoriban a munka a tanyavilágban olyan természetes volt, hogy ha valaki nem dolgozott volna a tudásának és a lehetőségeinek megfelelően, talán agyon is csapták volna. Az apám segédmunkás volt a Titásznál, anyukám pedig a nyolc gyerek mellett a háztartást vitte. Nagyanyám 88 éves koráig lakott velünk. Így éltünk 11-en abban a 11-szer 7 méteres tornácos parasztházban. Az önfeledten játszadozó hat lányt és a két fiút gyakran őrizte a nagymama az eperfa alatt.

Ezt az értékrendet hoztam magammal; ebből fakad, hogy jómód ide vagy oda, a mai napig dolgozom, és a gyerekeim is dolgoznak keményen, ahogy tőlem látták

– mondta.

– Egy picit álomvilágban éltem, amikor elhatároztam, hogy Tamásipusztára viszek egy olyan beruházást (ez lett a több milliárd forintért elkészült Borostyán Medhotel és kalandpark), ami megélhetést ad a helyieknek. Azt hittem, hogy azok az emberek élnek még ott és az ő leszármazottaik, akikkel együtt cseperedtem fel, és akiknek szívesen adtam volna vissza valamit abból a jóból, ami nekem jutott. Ezen a téren csalódnom kellett, hiszen sokaknak kínáltam helyben munkát, de csak kevesen éltek vele. Ezek az emberek már nem azok, miként a munkához való hozzáállásuk is más – tisztelet a kivételnek –, mint volt hajdanán – így Boros József.

– Petneházi Attila –


Ki él mélyszegénységben?

– Mi úgy értelmezzük a mélyszegénységet, hogy azokat a családokat tekintjük annak, akik az alapvető szükségleteiket a hónap végéig nem képesek biztosítani. Nem tudják például kiváltani a gyógyszereiket, a hónap második felében nem tudják megvenni az alapvető élelmiszereket, és nem képesek a közüzemi számláikat sem rendezni. Már ahol egyáltalán be van kötve a házba a víz és a villany – definiálta a fogalmat kérésünkre L. Ritók Nóra.


Halat vagy hálót?

Az éhes ember azt is megköszöni, ha halat adsz neki, de az igazi segítség mégiscsak az a számára, ha megtanítod halászni – ez az ősi bölcsesség idéződött fel bennem annak kapcsán, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet megpróbálta forintosítani, mennyi pénzből lenne felszámolható a hazai mélyszegénységet. Petneházi Attila írása.









hirdetés