Nem kapott cigarettát, ezért ütött

Debrecen – A rendőrök elfogták azt az 51 éves férfit, aki az egyik debreceni presszóban bántalmazott egy vendéget.

A Debreceni Rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást K. Attilával szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. május 17-én 15 óra 45 perc körüli időben az egyik debreceni vendéglátóhely teraszán egy férfi az ott tartózkodóktól cigarettát kért, mivel azonban senkitől nem kapott, ideges lett és ordítozni kezdett, káromkodott a vendégek előtt. Egy férfi megelégelte a viselkedését és felszólította a hangoskodót, hogy hagyja abba a káromkodást, mert hölgyek is vannak a társaságukban. A tettes ezen annyira felháborodott, hogy felborított egy asztalt, majd ököllel többször megütötte a 64 éves sértettet, aki a földre esett. A bántalmazó ezután távozott a helyszínről.

A sértett felesége bejelentést tett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába az esetről, amelyet követően a rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek. A beszerezett információk alapján a járőrök látókörébe került a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 51 éves férfi. A rendőrök K. Attilát a Monostorpályi úton elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt a bűncselekmény elkövetését elismerte. A helyi lakos az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.

– police.hu –








hirdetés