Nem kapnak új postát a Vezér utcán élők

Akt.:
A Cívis utcai postahivatal
A Cívis utcai postahivatal - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A panaszos szerint sokat, a posta szerint keveset kell várni a Cívis utcai postán.

Egyik olvasónk azt kérdezte tőlünk, hogy miért nincs saját postája a Vezér utcai Lakótelepnek és a Liget Lakóparknak. A nő állította, hogy a törvény szerint minden kétezer lakosnál nagyobb településen, településrészen kötelező postahivatalt működtetni.

Ezekben az új városrészekben kétezernél jóval többen laknak. Az ottaniak jelenleg a gyalogosan tőlük viszonylag távoli, a Cívis utcai postához tartoznak, ahol gyakran sokan vannak, hosszan kell várni az ügyintézésre – mondta olvasónk.

Nem lesz új posta

Debrecen közigazgatási területén jelenleg 26 posta működik, ami jóval több az előírtnál – közölte Apáti-Tóth Kata, a Magyar Posta Zrt. szóvivője.

A Magyar Posta a postatörvény értelmében a 25 ezernél nagyobb népességszámú településeken 25 ezer lakosonként legalább egy kézbesítési ponton köteles a levelek, levél küldemények kézbesítését lehetővé tenni. Megtudtuk, egy másik szabály értelmében a belterületen lakóktól a posta légvonalban nem lehet tíz kilométernél távolabb. A Cívis utcához mind a Vezér utcai Lakótelep, mind a Liget Lakópark jóval közelebb, néhány kilométerre található. Mindezek tükrében a Magyar Posta nem tervezi újabb posta nyitását Debrecenben – összegezte a szóvivő.

Munkaszervezéssel

A Debrecen 15-ös (Cívis utcai) posta zsúfoltságára vonatkozó észrevételre azt válaszolta a posta szóvivője, hogy időszakos „forgalomfelfutások” előfordulnak. Ezeket a helyzeteket a postavezető munkaszervezéssel kezeli. Azt is megtudtuk, hogy a Cívis utcai postán pár héttel ezelőtt megmérték, hogy milyen hosszúak a várakozási idők. Az derült ki, hogy az ügyfelek több mint 80 százalékának kiszolgálása 7 percen belül megkezdődik, amely megfelel az országos átlagnak és a Magyar Posta belső elvárásainak – ismertette Apáti-Tóth Kata.

HBN–OCs








hirdetés