Nem jutottak döntésre

Nem jutottak döntésre
A már történelmük miatt is pikánsnak tűnő angol-amerikai találkozó igazán szigetországi stílusban zajlott.

Már a negyedik percben előnyhöz jutott az angol válogatott, miután Rooney passzát tökéletesen tolta Gerard elé Heskey, aki elegánsan gurított el az amerikai kapus mellett. Ezt követően a ‘Team America’-nak becézett alakulat nem hogy megtört, hanem kettőzött erővel vette támadás alá a szigetországiak kapuját. Így az első félórában egy igazán kemény, mondhatni angolos mérkőzés bontakozott ki a rostenburgi Royal Bafokeng stadionban, mely során egyik csapat sem érezhette biztonságban magát.

Tengerentúli fölény

Az első játékrész utolsó negyedórájában némiképp előrébb merészkedtek az amerikaiak, s Dempsey révén a 40. percben egyenlítettek, melyhez azért szükségük volt Green kapus óriási hibájára, aki a kezei közzé tartó, pattogó labdát képtelen volt megfogni. A további 5+4 percben már semmi igazán említésre méltó nem történt, jobbára kő kemény mezőnyjéték folyt.

Az angol szív

A második félidőre mintha egy új csapat érkezett volna meg a pályára fehér mezben, hiszen szívvel lélekkel, már-már csúszva mászva küzdöttek minden labdáért. Bár igaz, hogy az így kialakult helyzeteik nagy részét elszórakozták, vagy Haskey döntött úgy, hogy a fizika törvényeinek ellentmondóan a kapuson keresztül fog gólt rúgni, de a játék annyira megélénkült, hogy arra már minden semleges néző kellemesen csettinthetett.

Eldurvultak a dolgok

A játékrész közepére igazán durvává kezdett válni a mérkőzés, mely okán rengeteg sárga villant, s sokat állt a játék, mely úgy tűnt, hogy ez az angoloknak kedvez. Viszont a halovány Rooney és a két szélső, Lennon és Phillips, kiábrándító játékát nézve az amerikaiakban volt inkább benne, hogy megnyerhetik a mérkőzést.

Feléledő angol remények

A hajrá előtt, mintha a ködös Albionban ragadt angolok kezdtek magukra találni, köszönhetően Rooneynak, aki eddigi tétlenségből felrázva magát az előre játék igazi mozgatórugója lett, óriási passzokkal szolgálta ki társait, akik viszont nem voltak ezzel képesek élni. S így a hajrára szép lassan ellaposodó mérkőzés meghozta a VB harmadik döntetlenjét.