Nem jött össze a bravúr a DVSC kéziseinek

Akt.:
Nem jött össze a bravúr a DVSC kéziseinek
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A Loki csupán az első játékrészben tudta tartani a lépést az éremesélyes Dunaújvárossal.

A DVSC-TVP a válogatott játékosokat felvonultató Dunaújvárosi Kohász KA otthonában vendégeskedett a női kézilabda NBI. szombati játéknapján. Nem várt könnyű mérkőzés a cívisvárosiakra, ugyanis az újvárosiak hazai környezetben még nem szenvedtek vereséget az idei bajnokságban, többek között a listavezető Ferencvárostól is pontot tudtak csenni.

Remek zárás

Karnik Szabina találatával indult az összecsapás, a házigazda először az 5. percben ragadta magához a vezetést Kovács Anna révén (2–1). A Loki az első félidő derekán háromgólos fórra tett szert, de a Duna-partiak tíz minutum alatt eltüntették a különbséget (13–12). A hajrában egyértelműen a hajdúságiak akarata érvényesült, ennek köszönhetően 14–18-as állás állt az eredményjelzőn a szünetben.

Feljavult az ellenfél

A Dunaújváros horvát trénere, Zdravko Zovko valószínűleg alapos fejmosást tartott az öltözőben, ami hatásosnak bizonyult. Bulath Anitáék védekezése jelentős javuláson ment keresztül, a vendégek bő negyedóra során mindössze egyszer vették be a rivális kapuját (23–19). A cívisek hiába kerültek az utolsó percekben előbb hármas, majd kettős emberelőnybe, nem sikerült közelebb zárkózniuk a lefújásig. A Fejér megyei alakulat 28–24-es sikerének köszönhetően visszavágott Hódos Imre Sportcsarnokban elszenvedett szeptemberi vereségért.

Tone Tiselj tanítványai tizenkét egységüknek köszönhetően jelenleg a hetedik helyet foglalják el a táblázaton. A Debrecen legközelebb pénteken 18 órakor lép pályára az élvonalban, ekkor a Fehérvár együttesét fogadják Kudor Kittiék.

HBN


A tények:

Dunaújvárosi Kohász KA–DVSC-TVP 28–24 (14–18)

Dunaújváros, 800 néző. V: Horváth P., Marton

Dunaújváros: Oguntoye – Azari 4, Kovács Anna 7, Bulath 6 (3), Takács D. 1, Triscsuk 2 (1), Vincze 4. Cs: Triffa (kapus), Szalai B. 4, Horváth B., Hajtai, Kamper. Edző: Zdravko Zovko

DVSC: Horváth-Pásztor B. – Slakta 1, Garbuz 6, Karnik Sz. 4, Deszpotovics, Kudor 7 (1), Kelemen 2. Cs: Lajtos (kapus), Sirián 1, Siska 1 (1), Varsányi 1, Marincsák, Szilágyi Á. 1. Edző: Tone Tiselj

Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–1. 16. p.: 6–9. 25. p.: 13–12. 40. p.: 19–18. 46. p.: 23–19. 59. p.: 27–22

Kiállítások: 14, ill. 8 perc

Hétméteresek: 6/4, ill. 4/2


Mesterszemmel:

Zdravko Zovko: – Nagy különbség volt a két játékrészben nyújtott teljesítményünk között. Az első félidőben rosszul védekeztünk. Szünet után feljavult a csapat, agresszívebb lett a védekezésünk. Hatvan percig így kellene játszanunk.

Tone Tiselj: – Fantasztikus légkörű találkozót vívtunk, köszönöm szurkolóink biztatását és játékosaim teljesítményét, akarását, küzdőszellemét. Az esélyesebb, nagyobb nemzetközi rutinnal rendelkező csapat győzött.









hirdetés