Nem jelentkezik a rekordösszegű lottónyeremény tulajdonosa

Lottó
Lottó
Továbbra sem tudni, hogy ki nyerte a brit lottózás történetének legnagyobb nyereményét – közölte hétfőn a brit média. Az EuroMillions nevű európai nyereményjáték múlt pénteki húzásán a győztes 113 millió fonttal lett gazdagabb.

A rejtélyes nyertes ezzel egyszeriben a szigetország 589-ik legtehetősebb emberévé vált, és gazdagabb, mint több popsztár, például David Bowie, Rod Stewart és Robbie Williams. De a mesés vagyonért a brit lottójátékot szervező cég, a Camelot szerint még senki nem jelentkezett. Pedig 8500 fontot veszít naponta az illető, ennyi lenne a hatalmas összeg kamata, ha egy bankban lekötné.

A Camelot szóvivője azt mondta, hogy várnak, hátha jelentkezik a nyertes, aki “talán nem értesült még arról, hogy gazdag ember lett, mert esetleg nyaral, vagy – és erre rossz gondolni – elvesztette a szelvényét.”A törvény értelmében a nyertesnek 180 napon, vagyis nagyjából fél éven belül kell jelentkeznie, és igazolnia, hogy övé a nyertes szelvény. Ha ez nem történik meg, a pénz az államé lesz.

Az EuroMillions játék eddigi abszolút csúcstartója egy spanyol fogadó

Természetesen ahogy a sok milliós nyereményekesetében lenni szokott, csalók is jelentkeztek már. Még olyan is megtörtént, hogy lefényképezték magukat a hamisított nyertes szelvénnyel, majd a képet elküldték. Nagy-Britannia előző eurómilliós rekordere májusban 84,4 millió fontot nyert, és jelentkezett is, de a nevét nem hozták nyilvánosságra. A több európai ország részvételével zajló EuroMillions játék eddigi abszolút csúcstartója egy spanyol fogadó, aki fontban több mint 113 milliót nyert tavaly.

– Független Hírügynökség –