„Nem igazán gondolkodunk feljutásban, a játék szeretete miatt csináljuk”

Akt.:
Kiss János (középen) elmondta, nem tudják félvállról venni a mérkőzéseket
Kiss János (középen) elmondta, nem tudják félvállról venni a mérkőzéseket - © Fotó: Facebook
Debrecen – Kicsit idősebbek, és pocakosabbak, de még mindig jól „muzsikálnak” az egykori NB I-es játékosok (is).

A DKSE korábbi kiváló beállósának, Kiss Jánosnak a fejéből pattant ki az ötlet, hogy mi lenne, ha… És ezzel a folyamat beindult, sokan támogatták, hogy álljanak össze, és induljanak el a megyei férfi kézilabda-bajnokságban. Így történt, hogy még a nyáron a DEAC NK Kft. II., vagyis a DEAC Öregfiúk belevágtak a pontvadászatba, ahol rajtuk kívül még a Hajdúnánás II., a Hajdúszoboszló, a Polgár és a Hajdúböszörmény II. csatázik.

– Korábban volt már öregfiúk csapat, de miután sajnos Tiba Imre bácsi elhunyt, úgymond azt is magával vitte. Bíró Imrével vettük fel a kapcsolatot, és az elnökséggel együtt áldásukat adták, így elindulhattunk. Csapatunk két oszlopos tagja, Martinovics Ferenc és Balogh Péter vállalta el az adminisztratív feladatokat, ők egyeztettek mindent a DEAC-cal. Amatőr egyletként működünk, de akadnak szponzoraink, akik segítenek számunkra, így tudtunk labdát venni, illetve mezeket beszerezni – kezdte Kiss János, vagy ahogy a szurkolók becézik, Döme.

Komolyan veszik

A bajnokság első része már lement, túl van négy meccsen a DEAC, mely Egri Gyulával a kapuban százszázalékos mutatóval zárta az idegenbeli meccseit.

A góllövőlistát is a cívisvárosi Nagy Donát vezeti 31 találattal. Már elkezdődött a második etap, azonban az első körben a debreceniek szabadnaposak voltak. Jön a hazai derbik sora, szombaton 14 órától lép pályára újra a DEAC, a Polgár gárdája látogat az Agrár Sportcsarnokba.

– Heti két edzésünk van, volt, aki nehezebben lendült vissza, de többen még nemrégiben is aktívan játszottak magasabb osztályban. Nagy nevetgélések vannak a tréningeken, jó hangulatban telnek a foglalkozások. Sokan kaptak kedvet a mozgáshoz, olyan 36-an vagyunk most a keretben, a kezdősorunkat volt élvonalbeli játékosok alkotják. Mind a négy eddigi meccsünket megnyertük, őszintén szólva ezen nem is csodálkozom, mivel olyan erőt képviselünk, hogy akár még a mai NB I/B-ben is az élbolyban lenne a helyünk. Igaz, már nem mozgunk olyan fiatalosan, többünkre felszaladt pár plusz kiló, de a tudásunk nem fakult meg. Egyszerűen nem tudjuk félvállról venni a találkozóinkat, ami az eredményeken is meglátszik. Nem igazán gondolkodunk feljutásban, a játék szeretete miatt csináljuk. Már várjuk, hogy hazai pályán is bemutatkozhassunk, a hírek szerint sokan kíváncsiak ránk, úgy hiszem, telt ház várható.

Még mindig szép megoldásokkal tudjuk megörvendeztetni szurkolóinkat, na meg magunkat is”

– fogalmazott Döme, aki azt is elmondta, hogy többször edzenek az ifikkel, akiknek ez nagyban hozzájárul a fejlődésükhöz. A fiatalok mestere, Vass György tekinthető az idősebbek trénerének is, igaz, a játékosok sokszor beleszólnak a történésekbe.

November 4-én, vasárnap 13 órától a Hajdúböszörmény II. látogat Debrecenbe, november 11-én, vasárnap délután kettőtől pedig a szobosz­lóiak érkeznek.

SZADÓ


A legendás csapat tagjai (álló sor, balról): dr. Lukács János, Molnár Ferenc, Ökrös István edző, Mészáros István, Ferencz István intéző, Varga Imre társadalmi elnök. Ülnek: dr. Gottdiener László, dr. Süvöltős Mihály, Pocsi Attila, Sárközi László, dr. Takács Sándor
Debrecen - Immár 43 esztendeje, hogy a Debreceni Dózsa férfi kézilabdacsapata bajnoki címet szerzett. A nem mindennapi teljesítményre emlékezve idén már 18. alkalommal gyűltek össze ünnepelni a legendás alakulat tagjai. Lapunknak dr. Süvöltős Mihály, a gárda csapatkapitánya beszélt az együttes siker...