eredmény nélkül

2019.07.22. 22:00

Salvini: kudarc volt a párizsi migrációs találkozó

Az olasz kormány követeli, hogy a többi tagállam is vegye ki a részét a migránsok befogadása jelentette teherből.

Franciaország kudarcának nevezte a menedékkérők elosztásáról Párizsban hétfőn rendezett informális miniszteri találkozót Matteo Salvini olasz belügyminiszter közleményében.

Matteo Salvini szerint a Párizsban tartott migrációs találkozó formájában és tartalmában is elhibázott volt. Az olasz belügyminiszter úgy vélte, a megbeszélést megfelelő előkészület nélkül hívták össze és „teljesen szokatlanul”, mivel az unió tagállamait közösen érintő találkozót a francia fővárosban rendezték meg, miközben jelenleg Finnország az EU soros elnöke.

Matteo Salvini összegzése szerint a párizsi találkozón „ismételten azt akarták, hogy Olaszország továbbra is Európa menekülttábora legyen”.

A franciák és németek által akart párizsi találkozó kudarcot vallott, az európai miniszterek többsége távol maradt – tette hozzá Salvini.

A Liga vezetője megismételte, amit már az uniós belügyminiszterek csütörtöki helsinki informális találkozóján, valamint a francia belügyminiszter Cristophe Castanernek írt és vasárnap közölt levelében is leszögezett: „Olaszország felemelte a fejét, nem parancsolhat neki senki, és nem vállal szolgaszerepet”.

„Ha Macron migránsokról akar tárgyalni, jöjjön Rómába”- jelentette ki Matteo Salvini.

A Földközi-tengeren kimentett menedékkérők uniós tagállamok közötti elosztási mechanizmusát illetően a párizsi informális miniszteri találkozón nem sikerült eredményt elérni.

Olasz belügyminisztériumi források szerint a tengeren érkező illegális bevándorlási hullám által különösen érintett Olaszország és Málta ragaszkodott ahhoz, hogy a migránsok elosztására szolgáló ideiglenes mechanizmus mellett egy olyan rendszer is jöjjön létre, amely felváltva jelöl ki más országokban is biztonságos kikötőket a partra szállásokhoz.

Az EU tagországai régóta nem tudnak megállapodni abban, hogy milyen közös megoldást alakítsanak ki az Afrikából Európába irányuló illegális migrációra. A Földközi-tengeren át lélekvesztőkön elindulók legtöbbje Olaszországba kerül, de az olasz kormány tavaly óta erélyesen ellenáll annak, hogy ez továbbra is így legyen, követeli, hogy a többi tagállam is vegye ki a részét a migránsok befogadása jelentette teherből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában