Nem hagyjuk, hogy lemaradjon

Nem hagyjuk, hogy lemaradjon
Debrecen – Ma kiderült, hogy övőre bővülhet a Campus Fesztivál területe, volt egy súlyos baleset az Apafi utcán, de az ultrák is visszatérnek majd a bajnokikra. Lassacskán zárjuk a munkahét közepét, mondjuk a legfontosabbakat.


Megnézik, merre lehetne kitolni a Campus Fesztivál területét

Annak ellenére, hogy négy nap alatt rekordnagyságú tömeg, 84 ezren keresték fel a vasárnap hajnalban véget ért Campus Fesztivál területét, a fű le–, illetve kitaposásán kívül nem keletkezett komolyabb kár a stadion körüli erdőben.

campus


Debrecenben fertőtlenítették a fertőzésgyanús bevándorlókat szállító kocsikat

A Nyugati pályaudvarról 22:28-kor Debrecenbe induló vonatról a rendőrség röviddel tíz óra után ötven menekültet szállított le fertőzés gyanúja miatt. A vasúttársaság azonnal gondoskodott a járművek fertőtlenítéséről, két kocsit még helyben kitisztítottak. A vonat végén lévő három kocsit üresen és lezárva Debrecenbe vitték, ahol fertőtlenítették őket.

MTI Fotó: Mihádák Zoltán MTI Fotó: Mihádák Zoltán ©

Visszatérnek a debreceni ultrák!

“A parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke ígéreteivel kapcsolatban a debreceni és a diósgyőri szurkolótábor azzal kívánja kifejezni a bizalmát, hogy a csoportok bemennek a stadionba” – olvasható a szervezett szurkolói csoportok szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

ultrak


“Az órákon figyeltem, nem a telefonomat nyomkodtam”

Anett a maximális 500 felvételi pontból 494-et szerzett. Maga is meglepődött a fantasztikus eredményen. Interjú: Mészáros Anett, leendő egyetemi hallgatóval.

meszaros_anett-600x400


Egy győzelemmel és egy zakóval indította a felkészülést a DVSC

A DVSC-TVP-Aquaticum női kézilabdacsapata edzőmérkőzések sorával készül a szeptemberben kezdődő bajnoki pontvadászatra.

dvsc


Súlyos baleset az Apafi utcán: házfal, gázcsonk, pózna is bánta

Lakóház falának ütközött egy személyautó kedden este az Apafi utcán – adta hírül honlapján a megyei katasztrófavédelem.

apafi


Halasztani akart a Loki, de az MLSZ nem engedte

Az MLSZ elutasította a DVSC halasztási kérelmét, így a Honvéd elleni, vasárnap 18 órára kiírt mérkőzésre az eredetileg tervezett időpontban kerül sor.

loki




Sporthírek






hirdetés