Nem gazdag akar lenni, hanem boldog

Geszti Péter
Geszti Péter - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Amit a politika állít és amit a valóság mutat, aközött őrületes különbség van – mondta a vélemény-újságírás térhódításáról Geszti Péter a Hajdú-bihari Naplónak.

A nyomtatott sajtó jelen formájában letűnik, az újságírás veszélyes úton halad, a gyerekek esetében nagyon észnél kell lenni, mit engedünk számukra a virtuális világból és soha nem késő ahhoz, hogy azzá váljunk, akivé lehetünk: a népszerű reklámszakemberrel, szövegíróval, rapperrel beszélgettünk.

Sok éve jár vállalatokhoz tréningezni, miben várnak segítséget Öntől, s milyen általános problémákat érzékel?

Geszti Péter: Középvezetőkhöz, dolgozókhoz, marketingesekhez, kis- és középvállalkozókhoz egyaránt hívnak az üzleti élet minden területén. Inspirációs előadásokat tartok, amelyek arról szólnak, hogy milyen értékek, elvek és gyakorlat szerint dolgozom, hogyan menedzseltem a bukásaimat, milyen tanulságokat vontam le belőlük, hiszen ezeken átjutva lehet fejlődni. Vagy miként egyeztetem össze a vezetői egót a közösségi szellemmel, amiben egyébként nagyon hiszek. Például a Nemzeti Vágta történetét szoktam elmesélni, ami életem legnagyobb buktájának indult, aztán mégis sikerült felrántani a mélyből, és sikerre vinni. Ilyen értelemben magán hordja Magyarország sok kis üzleti és közéleti kínját. Jó minta, hiszen innovatív termékként, kvázi projektfejlesztési feladatként lehet céges közönség elé vinni, s elmondani, miért lett volna okosabb előbb kicsiben megcsinálni, nem pedig fordítva. Nem muszáj első nekifutásra megépíteni az atombombát, lehet kicsiben is gyorsítani a részecskéket.

Mit szól ehhez a tréninghez az az egyszeri magyar munkavállaló, aki szeret mindent alapból leszólni?

Geszti Péter: Minden ilyen meghívás előtt leülök a megrendelővel, aki beavat a problémáikba. Volt, ahol elbocsátások előtt álló dolgozóknak kellett beszélnem, másutt az innovációs hajlandóságot, az ötletek iránti nyitottságot növelni. Vagy arról beszélni, hogy használjanak új eszközöket, például biztosító társaságoknál, ahol elöregedőben van az a fajta ügynöki rendszer, amivel dolgoznak. Azt látom, hogy a nagyvállalatok gyakran ugyanazzal küzdenek: az emberek elfásulnak, tartanak egymástól, a középvezetők egyszerre félnek a saját főnökeiktől és a beosztottjaiktól. A társadalmunkra jellemző negatív szemlélet szépen beszivárog a multihoz is, és ez élesen szemben áll azzal, amit egyébként a hatékonyság érdekében látni szeretnének a dolgozók között.

Mi kifejezetten tartunk a változásoktól, talán az elmúlt, nem túl sikeres ötszáz éves történelmünk okán. A változásban veszélyt látunk lehetőségek helyett.

Kedvező visszajelzéseket kapok, de tényleg őszintén is beszélek azokról a dolgokról, amiket elszúrtam, nem azért megyek, hogy polírozzam a sikereimet. Érdekesnek tartják, hogy miként küzd meg a problémákkal az az ember, aki új dolgokat akar kitalálni, aki azt szeretné, hogy holnap jobban menjenek a dolgok, mint ma. Mindezt pedig a gazdasági logika és a versenyszemlélet elve szerint, nem pedig az uram-bátyám elv alapján.

Honnan merít, amikor az inspiráció és a megújulás fontosságát hangsúlyozza?

Geszti Péter: Szerintem az embert genetikailag alapvetően meghatározza, hogy mikor, hová, milyen családba születik. De tíz százalék az, amit nevelésben kap, illetve tanulásban, a saját maga által kialakított szemléletben hozzátesz önnön karakteréhez – és ezzel változtathat az életén. Egyik kulcsmondatom úgy hangzik: Soha nem késő, hogy azzá válj, akivé lehetsz. Nagy olvasmányélményem Mario Vargas Llosa Édenkert a sarkon túl című regénye, amely a francia Paul Gauguinról szól. Aki 35 évesen, tőzsdeügynökből lett festő. Ha neki lehetett ekkorát váltani, mindenkinek lehet! Itt jön a tudatosság és a pozitív lélektan. Én az összes sikeremet csapatban dolgozva éltem át, és közben soha nem löktem el senkit semmilyen lehetőségtől. Helyette próbáltam beemelni a sikerbe, aminek lehet, hogy én álltam a fókuszában, de megosztottam azt mind pénzben, mind presztízsben. Tettem ezt azért, mert megtanultam, hogy mennyivel jobb közösen csinálni valamit. Én nem gazdag akarok lenni, hanem boldog. Csak pénzért igazából nem érdemes csinálni semmit, muszáj, hogy az ember jól érezze magát a munkájában.

Volt kitől tanulnia egy olyan időszakban, amikor az ország még csak tanulta a reklámszakmát?

Geszti Péter: Az én generációmban, a 90-es évek elején mindenki hályogkovács volt. Aki tehetséges hályogkovácsnak bizonyult, és nem vesztette el az első két év alatt az ügyfélkörét, az elkezdte megtanulni a szakmát. A multik megérkezésével gyorsan, négy-öt év alatt kiépült a teljes magyarországi reklámszakma. A profik képesek voltak alkalmazkodni a változásokhoz, megértették, hogyan lehet a reklámot beleoltani a magyar kultúrába. Hiszen az 1989 előtti világ teljesen más volt, piacgazdaság hiányában a szakma előképekkel sem rendelkezett, nem volt összehasonlítási alap. Viszont a 90-es évek reklámja sokkal érdekesebb volt, többről szólt, mint ma, amikor pusztán a fegyelmezett eladási mechanizmus része. Akkor sok, önmagán túlmutató önkifejezési lehetőséget rejtett, megkockáztatom, jóval inkább kapcsolódott a magyar kultúrához.

Hogyan látja a nyomtatott sajtó jövőjét? Milyen veszélyeket rejthet, ha az olvasók nem hajlandóak fizetni a tartalomért? S milyeneket az, hogy a tényújságírás mintha kezdene alulmaradni a vélemény-újságírással szemben.

Geszti Péter: Azzal nincs baj, ha a nyomtatott sajtó megszűnik, pontosabban elfoglalja a jövőbeli helyét. Amikor a gőzhajó leváltotta a vitorlást, utóbbi eltűnt a kereskedelmi és hadiflottákból, maradt neki a sport… ez vár a nyomtatott sajtóra is. A zenéért és a filmekért sem szeretnek fizetni az emberek, főleg a magyarok. Nemzetközi összehasonlításokból kitűnik, hogy nálunk szinte nincs is értéke ezeknek, ami szerintem gond, nem elsősorban gazdasági, mint inkább kulturális értelemben (bár a kettő szorosan összefügg). Ami az újságírást illeti, szinte minden elbulvárosodott. Ennek több oka is lehet. Egy friss felmérés szerint a munkára és a családunkra fordított idő egyensúlya nálunk a legrosszabbak között van az európai országok közül. Emiatt információhoz jutni is kevesebb időnk van, így nagyon felületesen tesszük ezt. Másrészt a kereskedelmi tévézésnek nem alakult ki ellensúlya a hazai médiában, ez pedig megteremtette a maga bulvár univerzumát a sajtóban is. Aztán a közélet abszurditása, az újságírók anyagi és jogi kiszolgáltatottsága is hozzájárul a bulvarizálódáshoz. Amit ugyanis a politika állít, és amit a valóság mutat, aközött őrületes különbség van. Elég összehasonlítani a közmédia párthíradóját mondjuk a hvg.hu-val vagy az emberek facebookos kommunikációjával. Az online térben a véleményét megírhatja bárki, akár újságíró, akár nem.

Mindenki bloggerként tekint magára, és a közéleten túl másra is áthúzódott a vélemény-újságírás hangütése, megy az adok-kapok – csak az elemző gondolkodás tűnt el teljesen.

A vélemény-újságírás szubjektivitása olyan közösségi homokozóvá változtatta a sajtót, ahol mindent szabad. Azért, mert nem akar felelősséget vállalni, mint a klasszikus sajtó. Hiszen a hír szent, a vélemény szabad.

A májusi debreceni PlayIT-en, ami egy számítógépes játékosok, vloggerek, youtuberek köré szerveződött rendezvény, százával tűntek fel 10 év alatti gyerekek és ezrével kiskamaszok. Hét éves a nagyobb lánya, tiltja vagy engedi a mobiltelefonozást, számítógépezést?

Geszti Péter: Itt is az egyensúly, az arány a fő kérdés. Azt tudomásul kell venni, hogy a világ e felé megy, és a változás elsöpri azt, aki nem hajlandó részt venni benne. Egy jó gyerek-szülő viszonyban a feltétlen bizalom és őszinteség a meghatározó, márpedig ily módon meg lehet beszélni, hogy merre meddig és merre ne tovább. A nagyobbik és a kisebbik gyerekem is szokott játszani tableten és mesefilmeket is néznek. Ma sokkal gyorsabban történik minden, meghatározó információk jóval hamarabb jutnak el a mi gyerekeinkhez, mint korábban hozzánk. Szerintem nekik nehezebb is ezért, mint nekünk volt. A kérdésre visszatérve, mi engedjük, de egy óra múltán a tévé elől is el szoktuk „kergetni” őket, inkább beszélgetünk, rajzolunk, társasozunk, járunk egyet, a virtuális valóság mellett adunk esélyt a valódi valóságnak is. Legyünk őszintén, ezek a kütyük arra nagyon jók, hogy ne kelljen foglalkozni a gyerekkel, oda adod neki, és elvan vele 3-4 órán keresztül, be is zombisodhat tőle rendesen. Mi igyekszünk vigyázni az arányokra, hagyatkozunk a megérzéseinkre, és keressük a természetes élet és viselkedés formáit. Megjegyzem, nagyszerű játékok is léteznek, amelyek fejlesztik a logikai, esztétikai képességeket.

Elmúlt 50 éves, foglalkoztatja az öregedés?

Geszti Péter: Aki nem veszíti el a fejét 40 éves kora után, bár ez sokaknak már előtte is sikerül, az sokkal élesebben képes meglátni az élet mélységeit, érzékeli a világ addig nem feltétlenül észlelt összefüggéseit. Bennem ráadásul nem csökkent az alkotói, önkifejezési vágy. És hogy az öregedés sokféle értelemben megérint nap, mint nap, az természetes. Ez is felfogható inspirációként. Jelen pillanatban a legnagyobb élményem az, hogy a gyerekeim napról napra nőnek, okosodnak, szépülnek. Az ő fejlődésük számomra a legjobb óramutató.

– Ratalics László –


Pál utcai létvágy

Geszti Péter Létvágy címmel márciusban adta ki új albumát, amivel a nyáron indul turnéra. A Vígszínházban pedig már próbálják a Dés Lászlóval és Grecsó Krisztiánnal írt, A dzsungel könyve után sokak által várt zenés játékát, a Pál utcai fiúkat. – Szerénytelenség lenne az mondani, hogy igen, butaság azt, hogy nem – válaszolta, amikor azt kérdeztük, benne van-e a most formálódó musicalban A dzsungel könyvének páratlan sikere, hiszen ez már az ezeregyszázadik (!) előadáson is túl van.

– A főpróba most júniusban lesz, a közönség pedig majd ősztől láthatja. Ha az ember tudná, hogyan kell slágert írni, minden nap írna egyet. Egyet tudok, nagyon élveztem és nagyon büszke vagyok arra, hogy ez az először 2005-ben megálmodott színpadi mű végre összeállt. Nagyon hosszú ideje dolgozunk rajta, ennyit arról, hogy a Gesztinek mindig minden olyan könnyen sikerül. Nem igaz!(nevet) Nincs a világon még egy olyan mű, amelyben a szerző meg meri ölni a gyerek főhősét a darab végén, majd még azt is elveszi, amiért az áldozatot hozta. Molnár Ferenc mintha előre megírta volna Magyarország 20. század századi történetét. Dehát a zsenik ilyenek, Adyval együtt elég durván beleláttak a jövőbe. Az a csodálatos a Pál utcai fiúkban, hogy nagyon ide szól ma is, egyszerű eszközökkel fest pontos lélektani képet rólunk, és azt jeleníti meg, amilyennek lenni szeretnénk, de csak ritkán vagyunk.


Névjegy: Geszti Péter, dalszövegíró, énekes, reklámszakember

  • 1964. május 9-én született Budapesten
  • az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának magyar-történelem szakán szerzett diplomát
  • legismertebb televíziós műsorai az Ász, a Megáll az ész és a Gesztiméter
  • a Rapülők (1992-1994, 2006) és a Jazz+Az (1997-2000) együttesek tagjaként sikeres zenei karriert futott be, majd megalakította a Gringo Sztárt (2011)
  • A dzsungel könyve magyar musical dalszövegírója (szöveg: Békés Pál, zene: Dés László); a darabot 1996-os bemutatója óta több, mint 1000 alkalommal játszották
  • társforgatókönyvíró, zeneszerző, író, producer a Kalózok (1999) című magyar filmben
  • 2002-ben vállalt az SZDSZ választási kampányában
  • létrehozója a Nemzeti Vágta nevű országimázs-fesztiválnak, amelyet 2008-tól évente megrendeznek a Hősök terén
  • fontosabb elismerései: Huszka Jenő-díj (1994), Déri János-díj (1995), a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2005)
  • nős, felesége Ditz Edit, két lánya van
  • Mézga Aladár hangja a Vakáción a Mézga család (1978) című rajzfilmsorozatban



Sporthírek






hirdetés