Nem fizetett a szállodában

Debrecen – A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 23 éves nőt.

A nyomozás adatai szerint a nő 2015. december 10-én megszállt egy debreceni hotelben, ahol két napig akart maradni. A szállást aztán kétszer is meghosszabbította egy-egy nappal. A recepciós 2015. december 14-én megkérte a vendéget, hogy az addig igénybe vett szállodai szolgáltatásokat fizesse ki, azonban a vendég közölte, hogy nem tud fizetni. A hotel alkalmazottja az esetről telefonon bejelentést tett a rendőrség ügyeletére. A helyszínre érkező rendőrök igazoltatták a szállodában visszatartott T. Anettet, akit bűncselekmény gyanúja miatt előállítottak a Debreceni Rendőrkapitányságra. A nyomozóknak a mezőtúri lakos gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy azért utazott a városba, hogy a volt barátjával kibéküljön. A megalapozott gyanú szerint T. Anett úgy vette ki a szobát négy éjszakára, hogy azt nem állt szándékában kifizetni.

A Debreceni Rendőrkapitányság csalás megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyása mellett – folytatja a nyomozást a mezőtúri nő ellen.

– police.hu –








hirdetés