Nem Debrecenben lesz az Eb, Nagyhalász „kifogta” a selejtezőt

Akt.:
Nem Debrecenben lesz az Eb, Nagyhalász „kifogta” a selejtezőt
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Hiába kapta meg Debrecen a salakmotoros Eb rendezési jogát, a szabolcsi pálya adhat otthont az eseménynek.

A motorsport kedvelőit a holtidényben kevés dologgal lehet izgalomba hozni, de egy valamit minden drukker vár, mégpedig a következő idény versenynaptárát. A nemzetközi motorsport-szövetség (FIM Europe) honlapján a közelmúltban megjelent a 2017-es kalendárium, természetesen szakágra lebontva. A lista alapján kiderült, hazánk nem dúskál az idei salakmotoros rendezésekben, mindössze egyetlen viadalt kapott Magyarország, a salakmotoros egyéni Európa-bajnokság egyik selejtezőjét. A versenynaptár szerint május 1-jén Debrecenben rendezik a megmérettetést, ám a Hajdú-bihari Napló megtudta, az időpont helyes, viszont a helyszín szempontjából változás lesz!

Licitálni kellett

– Valóban így van, a jelenlegi helyzet szerint Nagyhalász ad otthont a kontinensviadalnak – nyilatkozta a Naplónak Jacsó Tibor, a honi salakos szakág vezetője. – Szerettünk volna bevezetni egy változást, ami már régen a levegőben lógott, de egy rosszul elindított folyamat része lett. A szakágvezetés két éve megpróbálja elérni, hogy a világversenyek rendezési jogát ne a klubok, hanem a szakág pályázza meg a nemzetközi szövetségnél, s ezt követően a mi hatáskörünkbe tartozzon, melyik magyarországi pálya legyen a viadal házigazdája. Nem titok, ezáltal – úgynevezett versenybejelentési díjként – olyan bevételhez kívánunk jutni, ami biztosítaná a szakág működéséhez szükséges anyagi hátteret. Már tettünk erre vonatkozóan lépéseket, de hivatalosan még nem jártunk sikerrel a nemzetközi szervezetnél. Viszont tavaly, amikor a Debrecen Speedway SE megpályázta az egyéni Eb egyik selejtezőjét, már akkor jeleztük a klub elnökének, Tabaka Józsefnek, hogy szakági döntés születik majd arról, ki lesz a házigazda. Sőt, erről a döntésünkről a FIM Europe illetékesei is tudtak, és tudomásul vették az esetleges változás lehetőségét. Amikor kiderült, hogy megkaptuk a verseny rendezési jogát, megkérdeztük a pályával rendelkező klubokat, ki lenne a házigazdája a viadalnak. Nagyhalász bejelentkezett, s ajánlatot tett a szakág patronálására. Ekkor licit kezdődött, Debrecen is beszállt a versenybe, de végül a szabolcsi elnök magasabb összeget jelölt meg, így Nagyhalász lehet az Eb házigazdája. De gyorsan hozzáteszem, a helyi klub felé több kérést is megfogalmaztunk, amelyeket februárig teljesíteniük kell. Ha a pálya nem tudja prezentálni az elvárásokat, mégsem lesz kontinensverseny Nagyhalászban.

Miért nem kettő?

Felmerül a kérdés, ha a szakág már tavaly tudta, hogy 2017-ben több klub is rendezne világversenyt, akkor miért nem pályáztak több viadalra a nemzetközi szövetségnél? – A magyarországi viszonyok tükrében be kell látni, nincs annak realitása, hogy a selejtezőnél nívósabb viadalt rendezzünk. Két selejtezőre pedig értelmetlen lett volna pályázni – fogalmazott Jacsó Tibor, aki mindenképpen szeretett volna tisztázni egy dolgot. – Ezzel a döntéssel nem az a célunk, hogy Debrecent a háttérbe szorítsuk, hanem a többi pályát szeretnénk „felemelni”, elhelyezni a nemzetközi salakmotorsport térképén. Azt akarjuk elérni, hogy pár éven belül három erős városa legyen a sportágnak, amiben természetesen meglesz a cívisváros saját szerepe – mondta a szakágvezető.

HBN-BN


Eb nélkül is öt verseny

– Való igaz, nagyon szerettük volna megrendezni az Európa-bajnoki selejtezőt, hiszen ezért pályáztuk meg a versenyt. Belementünk a versenytárgyalásba, de nem engedhetjük meg magunkat, hogy felelőtlenül licitáljunk. Ezt a bizonyos összeget van hova tennünk, inkább az utánpótlás-nevelésre fordítjuk. Mindennek ellenére nem maradnak verseny nélkül a hajdúságiak, hiszen öt viadal megrendezését tervezzük 2017-ben a Gázvezeték utcai salakstadionban – mondta el az üggyel kapcsolatban Tabaka József, a Debrecen Speedway SE elnöke.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés