Nem csak a Kölcsey Központot, de az egész várost is átszínezték

Nem csak a Kölcsey Központot, de az egész várost is átszínezték
© Fotó: Matey István
Debrecen – Az esős idő ellenére már a program kezdetekor több száz gyerek és felnőtt gyűlt össze Debrecenben a Kölcsey Központban, a „Színezd át!” országos rendezvénysorozat harmadik állomásán. Az ingyenes családi nap 11 órától egészen 18 óráig kínál változatos játék- és színpadi programokat kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A Színezd át! című, ingyenes családi napot és roma musicalt is magába foglaló programsorozat civil kezdeményezésre született, annak érdekében, hogy mindennapjainkat is áthassa az együtt és egymásért gondolkodás, és felhívja a figyelmet arra, hogy mennyi mindent adnak hozzá a nemzetiségek kultúránkhoz. A rendezvénysorozat a nyár folyamán és kora ősszel 9 megyeszékhelyre jut el.

A Kölcsey Központban összegyűlt gyermekeket és felnőtteket táncbemutatók, mesemondó és énekes produkciók szórakoztatták a Színezd át! nap rendezvényén. Nagy sikert aratott az Abakusz Színjátszó Kör előadása, valamint László Gyula labdazsonglőr bemutatója, aki produkciójával világcsúcs kísérletre készül szeptember elején.

Közben a játékállomásokon a gyerekek a feladatok során, párokat alkotva győzték le a játékos kihívásokat, megtapasztalva az együttműködés fontosságát. Közösen építettek várat, írtak történeteket, készítettek játékokat és bizalomépítő játékokat játszottak. Eközben folyamatosan zajlott a „Színezd át fal” festése is. Ide kerültek fel a gyerekek napközben átélt élményei, melyeket általuk festett képek formájában örökítettek meg.


Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

Dél körül az Élő Hangos Könyvtárban a műsorvezető a kitörési lehetőségekről beszélgetett a Wáli István Református Roma Szakkollégium hallgatóival, köztük Horváth Józseffel, aki a Debreceni Egyetem Phd kutató-biológusaként rákkutatással foglalkozik. Horváth József elmondta, hogy a cigány fiatalok gyakran vannak kilátástalan helyzetben, és ebből következően sokkal több hátrányos megkülönböztetés éri őket. „Munkámmal próbálom megmutatni, hogy igenis van remény. Mi is ki tudunk törni akármilyen nehéz helyzetből és teljesen mindegy, hogy cigány vagy nem cigány származású az ember. Mindig van kiút, mindig lehet próbálkozni és bárki elérheti a célját. Remélem, hogy sok embernek leszek példa arra, hogy érdemes folytatni a tanulást. Mert más kiút nincs!”

Nem sokkal ezután a Somnakaj előadás szereplői közül is megérkeztek néhányan a Kölcsey központba, ahol Szilvási István egy autentikus roma népdalt tanított meg a közönségnek, majd Papadimitriu Athina cigánymeséket olvasott fel.
Az eseményen Komolay Szabolcs kulturális ügyekért felelős alpolgármester és a program helyi védnöke, Ráckevei Anna is részt vett, aki a gyerekekkel együtt néhány játékállomást is felfedezett. Az alpolgármester elmondta, hogy jó kapcsolatokat ápolnak a helyi nemzetiségekkel és a roma szervezetekkel. Támogatják a debreceni roma szakkollégiumok munkáját, a hátrányos helyzetű fiatalok művészeti képzését, és tervezik egy roma közösségi intézmény létrehozását is.


Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

A tehetségkutató nyertes táncospár versenytáncos produkciója és egy fergeteges zumba-bemutató után a gyerekek a kvíz-kérdésekre adott helyes válaszokkal ajándékokat nyerhettek. 16 órától pedig a Bálteremben az Eszter-lánc mesezenekar adott vérpezsdítő koncertet.

A program további részében, késő délután még a Hajdú Néptánc Együttes tart táncbemutatót, amelynek végén az érdeklődőket tánctanulásra is invitálják majd a táncosok. Nem sokkal ezután az Élő Hangos Könyvtárban Szakcsi Lakatos Béla lesz a vendég, valamint a helyszínre várják Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárt, aki szintén ellátogat a rendezvényre.

A program végéig lehetőség nyílik még cigány ételek kóstolására, autentikus cigány táncok tanulására, és megtekinthető a cigánygyerekek festményeiből készült tárlat.

A nap záróeseménye a 20 órakor kezdődő Somnakaj című roma musical előadása lesz a családi napnak is helyet adó Kölcsey Központban, olyan jelentős művészek szereplésével, mint Falusi Mariann, Papadimitriu Athina, Szakcsi Lakatos Béla, Kathy Horváth Lajos, Oláh Gergő és helyi színház művésznője, Szakács Hajnalka.

A „Színezd át!” rendezvénysorozat október végéig további 6 megyeszékhelyre látogat el az ingyenes családi programmal és a különleges musical előadással.

– Preport PR –








hirdetés