Nem az élet iskolája

Nem az élet iskolája
© Illusztráció: Getty Images
Debrecen – A munkahelyen sokszor mást várnak el a fiataltól, mint amit az iskolában tanult.

Diplomás szakemberhiány, és ezzel egyidejűleg a fiatalokkal szembeni fenntartások jellemzik a magyar munkaerőpiacot – állapította meg egy friss felmérés. Ez konkrétan abban ölt testet, hogy miközben például a műszaki-mérnöki területen elhúzódó szakemberhiánnyal számolnak a cégek, a megkérdezett vállalatvezetők közül csak minden tizedik tervez lehetőséget adni fiataloknak a megüresedő helyeken. A debreceni Hunép Zrt.-nél másfél évtizede tudatosan dolgoznak azon, hogy szakmailag felkészült, más területen is bevethető és a vállalathoz lojális mérnököket, közgazdászokat neveljenek, akik stabil hátországát jelentik a vállalat felsővezetésének – tudtuk meg Szűcs Gyula vezérigazgatótól, aki szerint az iskolának nem feladata és nem lehet tőle elvárni, hogy azt tanítsa meg a gyerekeknek, hogy majdan a leendő munkahelyükön mit és hogyan kell csinálniuk. Varga István, a HAJDU Zrt. HR-vezetője azt tapasztalja, hogy egyre gyengébb alapokkal kerülnek ki a fiatalok az iskolapadból. Ez szerinte (bár más jellegű gondokkal küzdenek) ugyanúgy igaz a szakmunkásokra, mint a pályakezdő diplomásokra.

HBN-PA








hirdetés