Nem az égből pottyant: pályázni kellett rá

Hajdú-Bihar – A felelősen gazdálkodó önkormányzatok „pántlikázott” pénzt kaptak kárpótlás gyanánt.

Ha az állam az eredeti elképzeléseknek megfelelően osztott volna vissza pénzt azoknak a települési önkormányzatoknak, akik (a felelős gazdálkodásuk okán) korábban kimaradtak az adósság-konszolidációból, akkor például Nagyhegyesnek nem 44, hanem 352 millió forint járt volna. Így azonban (az igazságosság jegyében?) meg kellett elégedniük 44 millióval, ráadásul az sem járt alanyi jogon. Pályázni kellett a pénzre, csakhogy pályázni sem lehetett akármire. Az utólagos kárpótlásban érintett hajdú-bihari települések polgármesterei szinte kivétel nélkül arról számoltak be a Naplónak, hogy az úgynevezett feladat alapú önkormányzati finanszírozási rendszer bevezetése óta nehezebben jönnek ki a pénzből, mint korábban.

HBN-PA








hirdetés