Nem adta meg magát az Eger, egy góllal nyert a Balmaz

Nem adta meg magát az Eger, egy góllal nyert a Balmaz
© Fotó: Derencsényi István, archív
Balmazújváros – Ahogyan az várható volt, kiélezett meccset vívott egymással az Újváros és az Eger EBS-Eszterházy csapata szerdán este a Kőnig Rendezvényközpontban.

Az összeszokott keretének köszönhetően szépen menetelő újonc Heves megyei gárda alaposan megnehezítette Füzesi Ferenc alakulatának a dolgát, csupán egyetlen gól döntött, 22–21-re tudott győzni a hajdú-bihari egylet.

Szoros volt

A találkozó eleje kiegyenlített küzdelmet hozott, a 4. percben még 2–2 volt az állás. Az idő előrehaladtával átvették a vezetést a vendégek, a 17. minutumban 6–4-re mentek Rosta István tanítványai. Nem adta fel azonban az Újváros, egyenlítettek, majd előnybe lőtték magukat Temesvári Jánosék, három perccel a szünet előtt 10–7-et mutatott az eredményjelző. Félidőre ugyan egygólosra csökkent a fór, de így is 11–10-es előnynél vonulhatott pihenőre a Balmaz.

Fordulás után is izgalmasan alakult a derbi, próbáltak meglépni Oláh Gáborék, de az egriek kapaszkodtak. Kilenc perc volt már csak hátra az összecsapásból, mikor 20–17-re vezettek az újvárosiak. A hajrá is kiélezett küzdelmet hozott, végül 22–21-nél állt meg a számláló – ezzel fontos presztízscsatát nyert meg a Füzesi-gárda, mely nem utolsó sorban újabb két ponttal gazdagodott.

Az újvárosiak tizenkét fordulót követően tizenegy ponttal a tabella hetedik helyén állnak, és nem sok idejük marad a regenerálódásra, hiszen szombaton ismét mérkőzés vár rájuk, 17 órától a 11. pozícióban lévő Komló otthonába látogatnak.

HBN


A tények

KŐNIG-TRADE BALMAZÚJVÁROSI KK–EGER SBS-ESZTERHÁZY 22–21 (11–10)

Balmazújváros, 700 néző. V: Medve, Nagy L.

BALMAZÚJVÁROS: Paul – Balda 2, Korsós 1, Simovics, Balázs S. 2, Hanták 1, Kekezovics 1. Csere: Bagi, Pajkó (kapusok), Lazics 1, Temesvári 3, Tomic , Oláh G.5 (2), Morva, Vranac 1, István 5. Edző: Füzesi Ferenc

EGER: Radulescu – Padla 4, Vancsics 3, Kocsis 1, Dobó 5, Szabó P. 7 (1), Kiss G. Csere: Kovács J. (kapus), Szűcs B., Iváncsik Á., Halász M., Szilágyi D., Lezák, Bajorhegyi 1, Takács B., Menyhárt. Edző: Rosta István

Az eredmény alakulása: 4. perc: 2–2. 17. p.: 4–6. 21. p.: 7-6. 27. p.: 10–7. 32. p.: 11–12. 36. p.: 15–13. 43. p.:16-16 51. p.: 20-17 55. p.: 21-19

Kiállítások: 10, ill. 6 perc

Hétméteresek: 2/2, ill. 1/1




Sporthírek






hirdetés