Nem a tolvajok napja volt a hétfő

Debrecen – A debreceni rendőrök szabálysértési őrizetbe vették azt a lányt, aki a gyanú szerint egy helyi áruházból memóriakártyát tulajdonított el.

Egy debreceni áruház alkalmazottja tett bejelentést 2016. január 11-én 16 óra 30 perckor a rendőrség ügyeletére arról, hogy az üzletben egy lány a polcról memóriakártyát vett le, majd azt a zsebébe rejtette, és fizetés nélkül távozott. A gyanúsan viselkedő fiatal lányt a biztonsági őr észrevette, a helyszínen visszatartotta és értesítette a rendőrséget. A rendőrök a szabálysértőt lopással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították, ahol – meghallgatását követően – őrizetbe vették a gyorsított bíróság elé állítás érdekében.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –


Az elmúlt 24 óra számokban

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában 2 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyű sérüléssel végződtek. A szolgálatot ellátó állomány 5 személyt fogott el, akik közül 2 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 3 főt pedig a velük szemben érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök 21 személyt állítottak elő, köztük 10 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 8 esetben történt.








hirdetés