Nem a sokkolás, a remény eszköze a színház

Tenki Réka
Tenki Réka - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – „Nem lehet állandóan száz százalékon teljesíteni, de fontos, hogy mindig meg legyen ennek az igénye.” Villáminterjú Tenki Réka debreceni származású színésznővel.

A színház feladata a tanítás és a szórakoztatás – véli Tenki Réka, akinek a szótárában utóbbi nem feltétlenül a fennhangon kacagást jelenti. „A nézőtéren ülve egy másik dimenzióba lépünk át, ami arra jó, hogy magunkban legyünk és mégis kitáruljon a világ, egy az orrunk előtt zajló történet részeseivé váljunk” – fogalmazza meg színésznő, aki júliusban a Római vakáció zenés játék szereplőjeként a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon lép fel. Haza jön. Az Ady Endre Gimnáziumból induló, a Katona József Színházból három éve a Nemzetibe szerződő, s ma szabadúszóként játszó művész szívesen beszélt a szakmai váltások tanulságairól, a hivatáshoz való hozzáállásáról, ám élete legfontosabb szerepének részleteit óvja attól, hogy papírra vetülve csorbuljanak. Az örökérvényű „mű” rendezője egy közel egy éves kislány. A mindennapos „próbafolyamatról” a leglényegibbet meglágyult arcvonásokkal és őszinte mosollyal kísért mondattal árulta el Tenki Réka: „Nagyon jól érzem magam.”

Három évvel ezelőtt – számos elismerésed ellenére – úgy nyilatkoztál: azért kell a Katonából a Nemzetibe vezető váltás, hogy kipróbáld talpon maradsz-e a pályán vagy egészen mást kellene csinálnod. Kaptál választ?

Tenki Réka: Ez a kérdés mindig megmarad, mert folyton bizonyítani szeretnél. Ha befejeződik egy munka, akárhogyan is sikerüljön, ugyanott tartasz, mint az előzőeknél. Nem tudsz semmit, remeg a lábad és nem látod, hogyan fogod ezt az egészet megcsinálni. Bennem erős megfelelési vágy dolgozik és állandó elégedetlenség magammal szemben. Látom az eredményt és arra gondolok, hogy mi lehetett volna jobb. Ez persze ördögi kör, mert nem létezik a tökéletes.

A három éve aktuális kérdésen visszamenőleg nem gondolkodtam mostanában, mert jól érzem magam a bőrömben. Amikor megszületett bennem, hogy mennem kell, biztosan tudtam, hogy új lehetőségek után kell néznem és felsejlett bennem, hogy van-e egyáltalán igény arra, amit nyújtok. Szerencsére keresnek, akik szívesen dolgoznak velem és a közönség is számít rám.

Nem szoktam azon rágódni, hogy jól döntöttem-e vagy sem, de igazolódott, hogy jó helyre tartottam.

Az Alföldi Róbert vezetésével zajló időszak utolsó évétől sokat kaptam. Öt bemutatóm volt, két főszerepem és díjat is kaptam, rengeteget tanultam, remek volt a társulat. Havonta húszat játszottam.

Élveztem ezt a termékeny évadot és hálás vagyok, hogy megadatott. Eztán szabadságra mentem, mert az anyai örömök töltötték ki mindennapjaimat, most szabadúszó vagyok. Így hozta az élet és ez a legpraktikusabb. Visszavettem a római vakációt, tárgyalok az az Orlai Produkciós Irodával egy másik mű kapcsán és az Örkény Színházba is várnak.

Olvastam rólad, hogy nem szívesen viszed fel színpadra az aktualitásokat, azt, ami ma „odakinn” történik…

Tenki Réka: Mindent fölviszünk, hiszen abból táplálkozunk, amiből élünk. Inkább azt nem szeretem, ha valami mindenáron az erőszakról, a körülöttünk lévő negatívumok színpadi leképezéséről szól. Szerintem a bújtatott üzenet olykor erősebb és lehetőséget ad a gondolkodásra, míg a valóság másolata plusz mondanivaló nélkül, csak leterhel. Egy pedofíliáról szóló darabot nem tudok elfogadni, ha kizárólag a meghökkentés vagy a polgárpukkasztás a célja. Azt érzem, hogy legalizálja a pedofíliát, ha annak létezését elfogadjuk és a hétköznapjaink részeként beszélünk nyílt színen erről. Ha viszont egy előadásnak üzenete van, abban jövőképet találok vagy indokot arra, hogy volt értelme a bemutatásnak, akkor értem. Azt nem viselem el, ha csak rád van dobva, lesokkol és úgy mész haza, hogy hetekig ezzel álmodsz, de nem tudsz belőle szabadulni.


Fotó: Molnár Péter Fotó: Molnár Péter ©

Hogyan találtad meg magad a Szabadesés című filmben, amely épp ilyen sokkoló történetek sorozatából áll?

Tenki Réka: Pálffy Györggyel először dolgoztam,és nagyon örültem a felkérésnek. Olyan film eszközöket használ,ami egyedi és kíváncsivá tett hogy fogja ezt a témát feldolgozni. Nagyon szerettem a közös munkát és nem éreztem hogy bármi megterhelő lenne.

Mindezek tükrében hogyan fogalmaznád meg a színház feladatát?

Tenki Réka: Tanítás és a szórakoztatás. Másik dimenzióba való átlépés, ami arra jó, hogy magadban légy és mégis kitáruljon a világ. Amikor beülsz a nézőtérre és lemegy a fény magad lehetsz, kizárhatsz minden egyebet és történik veled valami, ami csak a tiéd, akár fel is szabadítja egy részed. Ezt a tapasztalatot hazaviheted és gondolkodhatsz rajta, jó esetben kérdéseket vet föl benned.

Gyakori, hogy a nézők a műsorrendben a zenés és szórakoztató előadásokat keresik, olyasmit, amin ki tudnak kapcsolni. Most ajánlhatom a római vakációt, ám korábban kevés effélében játszottam. De én azt gondolom, hogy akár az Amphitryonon, a Barbárokon vagy az Úri murin ki lehetett kapcsolni. Nem fennhangon kacagást jelent ez, hanem az érzést, hogy belekerülhetsz egy emberi kapcsolatokról szóló történetbe pár órára. Az élmény felülmúlja a moziban átélhetőt, mert kell hozzá a képzelet.

A könnyedebb darabok és a nyári szabadtéri játék milyen más impulzusokat ad a kőszínházi fellépéshez képest?

Tenki Réka: Mindenki felszabadultabb. Vége az évadnak és talán épp nyaralásból érkezünk haza. Elmegyünk Tihanyba vagy Debrecenbe és napközben egy másik bemutatóra való feszített készülés helyett remek ebédet fogyasztunk el egy napfényes teraszon majd bemegyünk estére játszani. A hangulata is más egy szabadtéri fellépésnek. A Római vakáció szentendrei bemutatóján gyönyörű volt, amikor kongott a harang. Épp aktuális volt az egesz előadás hangulatára.

Aztán a darabban elment egy mentő, erre reagáltam, majd az utcán is szirénázott egy esetkocsi. A váratlan pluszhangot bevontuk az előadásba.

A most induló fővárosi színészosztályban van debreceni végzett Adys diák, illetve az előttünk álló évadtól a Csokonai Színház társulatát gazdagítja két, a színművészetin frissen végzett, egykori adys fiatal. Milyen tanácsokkal látnád el őket?

Tenki Réka: Életem egyik legszebb négy éve volt az egyetem. Bár sokan mondják, hogy idegtépő reggel kilenctől éjszakáig bent lenni és olyan kaotikusan leélni azokat az éveket, hogy azt sem tudod hol vagy. Itt arra van szükség, hogy katonaként, igáslóként hajtsd végig az iskolát, mert annyi mindent megtanulsz ez idő alatt, annyiszor rúgnak fenékbe és aláznak meg, hogy ez felkészít arra, ami „kint” lesz. Én szerencsés helyzetbe voltam mert nagyon jó osztályfőnökeim voltak,akiktől rengeteget tanultam.A nehézségek ellenére sok olyan pluszt kaptunk amitől mindig tudtuk miért akarjuk ezt az egészet folytatni.

Nagyon erős kártya a pályakezdő kezében, ha úgy tud majd dolgozni, hogy ezeken már túl van. Ha nem száll el a sikertől, mert tudja, hol a helye.

Amikor kikerültem ebből a „szippantóból”, az egész színházi világ csalódás volt abból a szempontból, hogy mást képzeltem el, mint amit nap mint nap űzni kellett. Ami addig a passzióm volt és élvezetből csináltam, az hirtelen a munkámmá vált. Más, amikor minden egyes este teljesíteni kell nézők százai előtt, mint az, amikor egy főiskolai próbán nem ment jól a jelenet. A színházban jól kell mennie mindennek. Ez volt az egyik legnehezebb dolog, amikor kikerültem a főiskola burkából. A saját tapasztalataimról beszélek, tudom ez is sokat változott azóta. Úgy érzem, hogy nem tudnak ma úgy létezni az iskolában, ahogyan kellene. Régen hajnalokig nyúlt a próba,de mostanában előfordul olyan is hogy tízkor rájuk oltják a villanyt. Pedig a fáradtság nagyon sokat számít. Felkészít a színházi havi huszonöt-harminc játékra és arra, hogy hogyan újulj meg.

Azt üzenem a végzőknek, hogy próbáljanak mindig új utakat találni. Találkoznak majd különböző színészekkel, rendezőkkel, életsorsokkal. Olyannal, aki belekeseredett a szakmába, alkoholistává vált, aki szárnyal, aki család mellett tud maximálisan teljesíteni, aki fantasztikusan sikeres, de elviselhetetlen ember vagy aki elképesztő ember és színész, de nem lett nagyon népszerű. Meg kell látni azt, hogy te mire vagy képes, milyen akarsz lenni. Fontos még az alázat és a szorgalom, hogy új célokat tudj fölfedezni még olyan munkában is, amiben azt érzed, hogy semmi értelme.

Nehéz még a siker felfogása. Ha épp számos lehetőség jön, akkor is azt kell figyelni, hogy a kapott munkában mi a legfontosabb feladatod, illetve azt, hogy hogyan tudsz a rendezővel olyan kommunikációt kialakítani, amelynek segítségével fejlődhetsz.

A most indulónak pedig azt mondom: élvezze és tegyen meg mindent, hogy sokat dolgozhasson. És ne menjen másodévesen nagy mellénnyel az éppen felvételizőket „lesni”, mert azt én is utáltam. Légy alázatos, soha ne lássák már messziről rajtad, hogy te másodéves színművös vagy!


A POSZT arról szóljon, amiről kell!

Beszélgetésünkkor még egy hét sem telt el a Pécsi Országos Színházi Találkozó díjkiosztója óta. A nem csak művekkel kapcsolatos kritikáktól hangos rendezvényről is kérdeztük Tenki Rékát.

„Szerencsére kimaradtam belőle. Nem érintett, így nem fájt. Remélem, hogy jövőre minden a helyére kerül és el tud indulni úgy ahogyan érdemes, nem arról fog szólni, amiről nem kell. A fesztivál a színházi életben fontos esemény.

Pécs gyönyörű, ilyenkor tele van színházi szakmabeliekkel, csaknem mindenki ismeri egymást, sokakkal fix találkozási pont a POSZT. Ilyenkor végre megnézhetjük egymást és előadás után tudunk beszélgetni. Erről az utánozhatatlan hangulatról kellene szólnia. Nem akarok állást foglalni a történtekről, mert kevés információm van az egészről – mondta a művész. (A POSZT zsűritagjainak kiválasztása körül zajló – az érintettek nyilatkozatai alapján a szakmaiság helyett a politikai szempontokat előtérbe helyező – botrány miatt több zsűritag és társulat is visszalépett a versenytől, majd a fesztivál zárónapján egy aktuálpolitikai kérdéseket is feszegető előadásról látványosan vonult ki Ókovács Szilveszter, az egyik ítész.)









hirdetés