Nekünk Lipót kell?

Nekünk Lipót kell?
© Illusztráció: AFP
Azért adtam a némiképp Mohácsra hajazó – Adytól „ferdített” – címet írásomnak, mert sajnos látok párhuzamot e két dolog között. Igaz, Mohácsnál nem gyógykezelésre szoruló magyar állampolgárok haltak meg annak idején, hanem az életerős fiatalokból álló magyar hadsereg szenvedett katasztrofális vereséget a török seregektől. Kenyeres Ilona jegyzete.

Napjainkban viszont úgy tűnik, életerős és idős emberek között egyaránt találhatók olyanok, akiket – és környezetüket úgyszintén – meg kellene menteni a katasztrófától. Elég, ha a közelmúlt történései közül csak azt a példát említjük, amely Nyíregyházán történt, ahol egy lakástűzben pánikba eső idősebb hölgy egy kisgyerekkel a karján vetette le magát a mélybe. A hölgy meghalt, a gyerek pedig súlyosan megsérült. Az először hősként emlegetett hölgyet nemrégiben saját lánya azzal „vádolta”, hogy pszichiátriai kezelés alatt állt, és ő maga gyújtotta fel a lakást. A nyilatkozó 20 éves lány meglepően nyugodtan, szinte szenvtelenül emlékezett vissza a borzalmas éjszakára, amelyen édesanyja állítólag őt akarta eltenni láb alól. Borzalmas… A tett és a lány viselkedése egyaránt.

És ilyenkor merül fel sokakban a kérdés: hogyan lehetett volna megelőzni a tragédiát? Voltak-e előjelek – és egyáltalán mi számít előjelnek, s kinek kellene lépnie, ha gyanúsat tapasztal? És hová forduljon? És csak sorjáznak a kérdések a fejünkben nem csupán e legutóbbi, de a közelmúlt többi szörnyűsége: a családirtások, az öngyilkosságok, az ártatlan emberek életét is követelő országúti felelőtlen száguldozások okán. Válasz vagy megoldás pedig nem érkezik sehonnan. Illetve igen, de az is kérdés gyanánt: Miért kellett bezárni a Lipótot? És a „Lipót” ez esetben nem csupán a budapesti, egykor jól prosperáló neves pszichiátriai intézetet jelzi, hanem fogalomként használják az emberek. Utalván arra, hogy nagyon kevés kis hazánkban a komoly mentális betegséggel küszködő emberek ellátására hivatott gyógykezelést kínáló intézmény. A rászorulók száma pedig sajnos kétségbeejtően növekszik. Adyt bizonyára másfajta indulatok vezérelték, amikor azt írta Nekünk Mohács kell című versében: „Ha van Isten, ne könyörüljön rajta: veréshez szokott fajta”. Én viszont azt kérném Istentől, segítsen megoldani a problémáinkat. Lenne dolga bőven…

– Kenyeres Ilona –








hirdetés