2012.02.22 11:17; Frissítve: 2012.02.22 11:18


Nehéz meccs vár a pólósokra

Nehéz meccs vár a pólósokra
Az esélyesebbnek tartott Szeged ellen sem feltartott kézzel szállnak medencébe Vargáék.

 Sűrű napokat tudhatnak maguk mögött a Debrecen vízilabdázói, hiszen egy hét alatt a harmadik bajnoki összecsapásukra készülnek Gyöngyösi András tanítványai. A hajdúsági pólósok ezúttal a tabella harmadik helyét elfoglaló Szeged otthonába látogatnak – a felek csütörtökön 18 órától a tavaszi szezon első fordulójából, a rendkívüli időjárás és nagy havazás miatt elhalasztott mérkőzést pótolják. Papíron talán a Szeged a találkozó favoritja, de Varga Tamásék nem feltartott kezekkel utaznak a napfény városába.

 

Nagy reményekkel

- Én személy szerint nagy reményekkel és a győzelemért utazok Szegedre – de szerintem a többiek is -, mert tudom, hogy az ellenfelünk verhető, akármennyire is jól szerepelt ősszel. Nagyon masszívak, ráadásul mellettük szól a hazai pálya előnye, így ők az esélyesebbek, mi mégis mindent megteszünk a három pontért. Az eltiltott Vindisch Feri hiányát biztos meg fogjuk érezni, noha lehet, hogy pont ez ad majd plusz erőt a csapatnak – bizakodott a kétszeres olimpiai bajnok Varga.

 

Nehézségek is lesznek

- Három mérkőzésen vagyunk túl, és az összkép eddig abszolút pozitív. Azt azonban sajnálom, hogy a Honvéd ellen nem sikerült eredményt elérnünk, pedig meg volt rá az esélyünk. Bár gyakorlatilag az elmúlt fordulókban bebetonoztuk magunkat a hatodik helyre, hiszem azt, hogy el fogunk mi még kapni egy-egy nagy csapatot. A hátralévő derbiket pedig maximálisan a play off szellemében kell játszanunk, ám amellett, hogy kemény csaták várnak ott ránk, a körülmények is a mi dolgunkat nehezítik. Gondolok itt arra, hogy a rájátszás legfontosabb szakaszában lesz a magyar úszó OB, illetve a Sportuszoda karbantartása, és lehet, hogy a saját hazai meccsünket sem tudjuk itthon játszani, mert be lesz zárva az uszoda. Nem értem, hogy hétről hétre megtöltjük a létesítményt, és mindezt még csak nem is jelzik felénk – mondta csalódottan Gyöngyösi András. HBN-OLAHA

Cimkék: ,

Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
Kajak-kenu Vk, Duisburg – Kizárták a Kovács, Janics párost
Budapest/Duisburg, 2012. május 26., szombat (MTI) - A középfutamot követően kizárták a versenyből az 500 [...] tovább »
Labdarúgó NB II – Bajnok az Eger, 26 év után szerepelhet ismét az élvonalban
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - Az Eger a Debrecen második csapata felett aratott szombati sikerével az [...] tovább »
Gemenci Nagydíj – Vígh Zoltán ezüstérmes
Szekszárd, 2012. május 26., szombat (MTI) - A hagyományos villanyfényes kritériumversennyel zárult a 38. Gemenci [...] tovább »
NB III-as eredmények
Tekintse meg portálunkon hogyan alakultak a pénteken, illetve szombaton rendezett mérkőzések eredményei. tovább »
Megye I-es eredmények
Tekintse meg portálunkon hogyan alakultak a szombaton rendezett Megye I-es mérkőzések eredményei. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés