Negyven traktor pöfögött hetedjére is

Idén is Varga János főszervező és a Csoborkó ikrek (Petra és Fruzsi) vezették a menetet
Idén is Varga János főszervező és a Csoborkó ikrek (Petra és Fruzsi) vezették a menetet - © Fotó: Kedves Zilahi Enikő
Nyíracsád – Ismét nagy várakozás előzte meg, és siker koronázta a VII. alkalommal megrendezett traktoros találkozót Nyíracsádon.

Már nem tartanak égiháborútól a nyíracsádiak, ha augusztus tájékán nagy robaj veri fel a nyári szombat délután csendjét. Szinte várják a hangorkánt, hisz tudják, akkor érdemes kilesni a Sport utcára, ahol gyülekeznek a monstrumok a traktorosok találkozójára. Nem volt ez másként idén sem. Sorjában éppen hetedjére.

t5Idén is sokan voltak kíváncsiak a veterán és „vadiúj” monstrumokra | Fotó: Kedves Zilahi Enikő

Az első alkalommal mindössze három traktor döcögött ki a Csonkás Szabadidőparkba, hogy néhány baráti család egy kellemes, főzéssel egybekötött délutánt töltsenek el. Az évek során azonban olyan nagy népszerűségre tett szert a rendezvény, hogy már nemcsak helyi, de a szomszéd település traktorosai is alig várják Varga János „Cigu” főszervező hívó szavát. Idén érkeztek traktorok a szomszédos Nyírábrányból, Fülöpről de még Hajdúböszörményből is.

Ott volt a Dutra is

Idén augusztus 11-én délután gyülekeztek a traktorok, majd rendőri felvezetéssel, tülköléssel és vidám hangulatban vonultak végig a falu utcáin. Több százan voltak, akik semmiképpen nem akartak lemaradni a parádés felvonulásról és a hangulatos családi-baráti délutánról.

t8A legifjabb szemlélő az egyesztendős Rácz Simon volt, aki édesanyjával, Barbarával és nagymamájával, Könnyű Miklósnéval figyelte a traktorok viadalát | Fotó: Kedves Zilahi Enikő

Hosszan kígyózott a járgányok sora, a veteránok és a „vadiúj” monstrumok a falu utcáin tett tiszteletkör után vonultak ki a falu határában lévő Csonkás Szabadidőparkba. Természetesen idén sem hiányzott a főszervező Varga József kék Dutrája, ami már szinte a traktoros találkozó szimbólumává vált.

Mustra és jó hangulat

A szabadidőparkba kiérve felsorakoztak a járgányok, szám szerint éppen negyven, majd megkezdődött a mustra, ahol már a családtagok is csatlakoztak a gazdákhoz. Sokan évek óta visszajáró vendégek, mert úgy tartják, „ez egy jó buli”, ahol gond nélkül együtt szórakoznak kicsik és nagyok. Bálega József három unokájával érkezett, de ott voltak a Ratku testvérek, és persze Jacsmenikék is, akiknél évekkel ezelőtt az édesapa, idén pedig már a fia, László vezette a traktort.

bdBálega József unokái – Berta, Dénes és Barnabás – nagyon élvezték, hogy papával együtt roboghattak ki a szabadidőparkba | Fotó: Kedves Zilahi Enikő

A gazdák örömmel mutatták meg, mit tudnak, volt gyorsulási és „körjáró” bemutató, de „nagy port vert fel” a traktorhúzó verseny is. A bográcsokban, üstökben közben fortyogtak az ízletes étkek, amiket nemigen kellett kínálni senkinek sem, és az utolsó falatig el is fogyott minden. A rekkenő hőség ellenére a jókedv, a nóta sokáig marasztalta a résztvevőket a falu határában megrendezett hetedik traktoros találkozón.

HBN-Kedves Zilahi Enikő