Negyven millióért „vitték” volna a Bikát

A közel tízmilliárdos vagyont ennyiért szerette volna megszerezni „az orosz” befektetőt képviselő cég.

– Nem igaz, amit a Glenroy Technologies Zrt. (GT) képviselői állítanak, nem a Cívis Hotels Zrt. támasztott teljesíthetetlen feltételeket – állítja az egyik – névtelenséget kérő – részvényes, aki jelen volt a tárgyalásokon.

Fodor István, a GT igazgatósági tagja kezdetben azt ajánlotta, 200 millió forint likvid hitelt ad a (Hotel Aranybikát is tulajdonló) társaságnak, hogy a közüzemi számlatartozásokat és a közel 40 millió forintos bérelmaradást tudják rendezni, s további 2-3 hónapra biztosítsák még a működést – részletezte a történteket lapunknak.

– Nehezen, de ezt még elfogadták volna a részvényesek. Akkor viszont Fodor váltott, s azt mondta, nem ad egy fillért se, csak, ha az igazgatóságban az általa megjelölt emberek – fia, társának, Lévai Istvánnak a fia, valamint a GT jogi képviselője, Dr. Baka Levente – veszik át a vezetést, s tárgyalnak a továbbiakban a hitelezőkkel és a leendő felszámolóval – folytatta a felháborodott részvényes, aki Baka Levente, a Napló keddi számában megjelent nyilatkozatának hatására döntött úgy, tiszta vizet önt a pohárba.

Részvényeket, de áron alul!

– S, ha mindez nem lett volna elég, akkor az ügyvéd azzal állt elő, hogy a GT megvenné a részvények minimum 75 százalékát. Azokért viszont csak értékük 50 százalékát fizetné, de azt is megbontva, most 0,1 százalékot (tehát 10 millió forintonként 5 ezer forintot, azaz 60 milliót) a többit pedig, ha a céget nem számolják fel.

Azt mondták, ha ez így teljesül, s az új igazgatótanács jogerőssé válása után kilép a két korábbi tag (egynek már az újak érkezése előtt mennie kellene), akkor hajlandóak lennének kifizetni a dolgozók bérelmaradását. Na erre mondták azt a részvényesek, hogy „ne tovább”! – mondta a Cívis Hotels Zrt. 1,2 milliárdos névértékű részvénypakettjéből, több tízmilliós részt képviselő férfi. Megjegyezte: számukra az derült ki, hogy 40 millióért (mindössze ennyit fizetnéne a cég, azt is a dolgozók elmaradt bérére) akarna a Glenroy Technologies Zrt., s az általuk képviselt – szavai szerint – állítólagos orosz befektetői csoport hozzájutni a mintegy 10 milliárdos vagyonhoz.

– Ha mindebbe belemennénk, akkor lényegében a GT átvenné a hatalmat, s már nem állna érdekében a felszámolás megakadályozása, s nem kellene kifizetnie a részvények maradék vételárát – tette hozzá. Véleménye szerint egyébként a GT háza táján sincs minden rendben. – A céget 2009-ben egy dél-dunántúli községben, Lábodon jegyezték be 140 millió forintos tőkével, s nem sokkal később átjelentkeztek egy debreceni, Tócóskerti tízemeltesbe – mondta, s hozzátette: profiljuk szerint üzem- és alapanyag forgalmazással foglalkoz(ná)nak. 

Más érdeklődők is vannak

 – Szerencsére nem csak a GT-re számíthatunk, a Cívis Hotels vezetősége ugyanis további három befektetői csoporttal tárgyal. Mind magyar, a német és a svájci ingatlanfejlesztő cégek érdekeltek a szállodaüzemeltetésben – nyugtatott a részévényes, aki szerint bármelyikükkel jól járhatna a társaság. Elmondta akár jövő hétre – ha a szerencse az Aranybika mellé áll – egyezség is születhet. Megjegyezte: közeledik egy nagyon „érdekes” időszak, amikor a csődeljárást már befejezik, de néhány napig, akár egy hétig is eltelhet a felszámolás megindításáig. – Ha ekkor lenne egy komoly vevő, aki a hitelezőknek megbízható garanciát mutat, s sikerül megegyezniük, akkor akár a hitelezők vissza is vonhatják a felszámolási kérelmet, s így mindenki jól jár – vázolta a jövőbeni lehetőségeket.

 

HBN

Fabók Ágnes

agnes.fabok@inform.hu

Természetesen kíváncsiak voltunk, mi a Glenroy Tehcnologies Zrt. vezetésének véleménye a „Negyven millióért »vitték« volna a Bikát” című cikkünkben leírtakról, Dr. Baka Levente, a cég jogi képviselője nyilatkozott! Tovább>>>