Negyven éves a csapat, ahol nem maradnak elvarratlan szálak

40 éves a Tiszta Forrás Hímző Kör
40 éves a Tiszta Forrás Hímző Kör - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – „Rengeteg hímzéskultúra van Magyarországon mindig van új, amiből okulni lehet”. Interjú Molnár Tibornéval, a Tiszta Forrás Hímző Kör vezetőjével.

1975 októberében alakult tizenkét fővel a Tiszta Forrás Hímző Kör, mely napjainkig is hetente tart foglalkozásokat. A szakköri tagok igen aktívak más kézműves tevékenységekben is, a hímzés mellett a kötés, horgolás és csipkeverés területen jártasak. Molnár Tiborné Magdika huszonkét éve vezeti a szakkört, az ott készült darabokkal pedig hazánkban és határon túl is rendeztek már kiállításokat.

Gratulálok a 40. jubileumhoz. Ön szerint minek köszönhető, hogy már négy évtizede működik a szakkör?

Molnár Tiborné: Nagyon jó kis csapatunk van, erős az összetartozás a tagok között, akik a hímzésen kívül más kézműves tevékenységek felé is nyitottak. Az alakulás óta változott ugyan a szakkörnek a létszáma és a tagok is, de nyilvánvaló, hogy negyven év alatt cserélődnek az emberek. Sajnos az alapító tagok közül már csak két-három ember van köztünk, de mondhatjuk úgy, hogy már az újak is elég régiek. Szerencsére a lemorzsolódást mindig pótoltuk, hiszen mindig jön utánpótlás. Most is vannak közöttünk negyven év körüliek, viszont ők még dolgoznak, ezért nem tudnak minden héten részt venni a foglalkozásokon. Ők inkább olyankor jönnek, amikor egy kis szakmai segítségre van szükségük.

Mit lehet tudni a Tiszta Forrás tagjairól?

Molnár Tiborné: Jelenleg huszonöt- huszonhatan vagyunk, de vannak úgynevezett pártoló tagjaink is, akik a koruk miatt már nem tudnak járni a foglalkozásra, amit csütörtökönként a Tímárházban tartunk, délután kettő és négy óra között. Vannak közöttünk csipkeverők is, sokan nem tudják, miért ez a neve: a csipke készítésekor a verőfák összeverődnek a kézben, miközben egy különleges hangot adnak ki. Emellett van olyan asszony is, aki zsinórcsipkét vagy varrott csipkét készít. Olyan is akad, aki a hímzőkör mellett a város valamelyik szövőszakkörének is tagja.

Fotó: Molnár Péter Fotó: Molnár Péter ©

Ön személy szerint mikor kezdett el hímezni?

Molnár Tiborné: Az 1970-es évek elején született az első gyermekem, és míg GYES-en voltam, elkezdtem hímezgetni. Annak idején volt egy kiállítás a Hazafias Népfront Klubjában, ahol beszélgetésbe elegyedtem a szakköri tagokkal és a vezetővel. Megkértek, hogy vigyem el egy munkámat bemutatni. Meglepődtem, amikor kiderült, hogy bár nagyon szépen hímzek, nem megfelelő színeket és alapanyagot használok. Úgy döntöttem, ha már csinálom, legyen hiteles, ami megállja a helyét akár egy kiállításon is.

Milyen tárgyakat hímeznek, és mennyi ideig készül egy-egy darab?

Molnár Tiborné: Nagyon sokrétű a tevékenységünk, nem csak lakástextileket készítünk. Újabban a viseleti darabokra próbáljuk a mintákat átvinni, hogy ne csak a szekrénynek és a lakásnak dolgozzunk, hanem hordjuk is a darabokat. Sok időbe telik, de az asszonyok nem számolják, nem is lehet pontosan. Egy 70×40 cm-es vagdalásos asztali futó elkészítése több hónapos munka, de nem lehet órákig csinálni, mert a szem is elfárad. Nálam is van úgy, hogy négy-öt munkát elkezdek, aztán meglátom, hogy milyen a közérzetem, mennyire fárad a kezem, és ez alapján döntöm el: egy fehér, úri vagy gyapjú hímzést veszek a fel.

Mit láthattunk a jubileumi kiállításon?

Molnár Tiborné: A Belvárosi Galériában a negyven éves jubileum anyaga volt látható október másodikáig. Próbáltuk a negyven év munkáját bemutatni, régi daraboktól kezdve a legújabbakig. Többféle hímzést vonultatott fel a tárlat: szabadrajzú, szálszámolásos, vagdalásos hímzést. A tagjaink között többen vannak, akik vert csipkét, zsinórcsipkét készítenek vagy a szövéssel próbálkoznak, ezért ezekből is adtunk ízelítőt. Nem beszélve róla, hogy kerámiával díszítettük fel a textileket, hiszen van egy tagunk, akik télen hímez, nyáron pedig a fazekas munkákkal foglalatoskodik.

Számos díjat elnyertek már az évek során, melyekre a legbüszkébbek?

Molnár Tiborné: Minden díjnak nagyon örülünk, de mivel az országos megmérettetés a legnagyobb elismerés, az Arany Plakett és a Gránátalma-díj a legkedvesebb számunkra.

Van-e a közeljövőben olyan esemény, amire készülnek?

Molnár Tiborné: Hála Istennek mindig van valamilyen esemény vagy pályázat. Októberben Nagykanizsán a Vasutas dolgozók és amatőr kézművesek részére hirdetett pályázaton tekinthető meg néhány darabunk. Szintén e hónapban lesz az Országos Népművészeti Kiállítás Budapesten, a Néprajzi Múzeumban, ahol a szakkör néhány munkáját is közönség elé tárják. A jövő évre is vannak terveink, az egyik a békéscsabai textiles pályázat, a másik pedig a szintén országos Kis Jankó Bori Hímzőpályázat Mezőkövesden.

Folyamatosan járnak országos és helyi továbbképzésekre is. Ott mit lehet megtanulni?

Molnár Tiborné: Rengeteg hímzéskultúra van Magyarországon, sőt egész Kárpát-medencében – Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján – mindig van új, amiből okulni lehet. Sok az öltéstechnika, a színvilág, az alapanyag, a motívumkincs, amelyek egy részét még sosem próbáltam. Azt mondják, az ember holtig tanul. Rendszeresen képezzük magunkat, hogy megismerjük például Nyugat-Dunántúlnak, Drávaszögnek vagy a Sárköznek a csodálatos szín- és motívumvilágát, ami nem annyira ismert, mint a kalocsai illetve a matyó hímzés. Hiszen egy külföldi azt mondja: a magyar hímzés a kalocsai és a matyó – én ezzel egyáltalán nem értek egyet.

Molnár Tiborné Magdika | Fotó: Molnár Péter Molnár Tiborné Magdika | Fotó: Molnár Péter ©

Mi a személyes kedvence?

Molnár Tiborné: Muszáj mindegyiket kedvelnem, hiszen tanítom, de ha választani kell, azt mondom, hogy a szálánvarrott gyimesi csángó hímzés. Ennél különösen oda kell figyelni, nagyon aprólékos munkát igényel.

Eladásra is szánják az elkészült darabokat?

Molnár Tiborné: Nagyon keveset értékesítünk, hiszen a tagok leginkább saját maguknak, vagy ajándékba alkotnak. Néhányan eladásra is készítenek kézimunkát, de nagyon nehéz manapság ezt árusítani, mert úgy mondják, a mai modern lakásba nem illik bele. Én úgy gondolom, van helye, csak meg kell találni a megfelelő hímzést: nagy a színvilág, de a visszafogottabbakkal is lehet dolgozni, vagy például a hófehérrel, ami bármelyik bútoron jól mutat.

Hogyan próbálják népszerűsíteni a hímzést? Manapság már egyre több fiatal hordja ezeket a mintákat, erről mi a véleménye?

Molnár Tiborné: A viseleti darabokra próbáljuk rávinni a régi motívumvilágot. Azt szeretnénk, hogy mindenki vegye fel a saját maga készítette darabot és büszkén viselje azt. Annak nem vagyok híve, hogy a tornacipőre is rátegyük a hímzést, hiszen az már gépiesítve van. Nyilván gyorsabban elkészül, és nagyobb szériát lehet vele készíteni, de az nem pótolja a kézi erőt. Maradjunk az eredetiségnél!

Milyen hímzés jellemzi megyénket és tájegységünket?

Molnár Tiborné: Hajdú-Bihar megyének nagyon sokoldalú a hímzéskultúrája, ott van például a komádi vászonhímzés vagy a furtai hímzés. Azonban a szűrrátét a legjellemzőbb a megyére, ennél a hímzésnél több réteganyagot dolgoznak össze, végül pedig a felesleges részt kimetszik belőle. Nagy hangsúlyt fektetünk a megyei jellegzetességekre, a debreceni női kisbunda motívumkincsét dolgoztuk fel pár évvel ezelőtt, ami bekerült a Megyei Értéktár hungarikumai közé is. Ezt próbáljuk most a viseleteken megjeleníteni, szeretnénk, hogy egyre nagyobb teret nyerjen. A debreceni cifraszűrrel szintén ez a helyzet, ami ma már ugyancsak hungarikum.

Fotó: Molnár Péter Fotó: Molnár Péter ©

Milyen ábrák köszönnek vissza egy-egy alkotásról?

Molnár Tiborné: Rengeteg minta van, a keresztszemes és szálánvarott hímzéseknél a madárábrázolás a jellemző, sokszor láthatunk például pávát. Emellett azonban a szarvas képe vagy a virágok is gyakran megjelennek a kacskaringós szegélyek mentén. A korai matyóhímzésre jellemző az úgynevezett cipés hímzés, ami tulajdonképpen egy kis cipőformájú motívumot jelent.

Régebben a kézműves hagyományok generációról generációra öröklődtek, ma hogyan tudják a korábbi hímzési szokásokat megőrizni?

Molnár Tiborné: Tulajdonképpen én is az anyatejjel együtt szívtam magamba a népművészetet, hiszen a szüleim kendertermesztéssel foglalkoztak, és a szövés volt a fő tevékenységük. A szövőszék szinte egész télen bent volt a lakásban, amivel a vászonneműt, az úgynevezett stafírungot elkészítették. Igaz még csak gyermek voltam, de visszaemlékszem mindenre, én is részt vettem a kender feldolgozásában. Kilencen vagyunk testvérek, ebből heten lányok, mindegyikünknek elkészült a stafírungja – törölközők, törlőruhák. Vagy volt például egy szőtt, vastag, zsákszerű anyag – az úgynevezett surgyé, amibe a szalmát tömtük bele. Manapság pedig gyűjtő- és kutatómunkákat végzünk folyamatosan: rendszeresen járunk múzeumokba, régi darabokat megnézni, és próbáljuk az eredeti motívumokat újra megtervezni, hogy új mintakincset kapjunk belőle.

Milyen plusz értéket ad a mindennapokhoz a hímző kör?

Molnár Tiborné: Nagyon jó a közösségünk. Az asszonyok egymással tapasztalatokat osztanak meg, beszélgetnek a családról, problémákról, recepteket cserélnek, jól érzik magukat. Nem volt még példa arra, hogy valaki a légkör miatt ment volna el. Sokan épp azért csatlakoznak, mert úgy hallják, itt nagyon jó a csapatmunka.

– Vass Kata –


Megkérdeztünk néhány tagot, miért jó ide járni

  • Fazekasné Nagy Ibolya: Több mint tíz éve járok ide, készítünk többféle mintákat, hímzést, vert és zsinórcsipkét, horgolást, keresztszemest, színest, tűfestéses hímzést. Nagyon jó ide járni, sokat tanulunk egymástól, Magdika vezetésével pedig sokat fejlődünk is.
  • Bögös Jánosné: „Kiskorom óta foglalkozom a hímzéssel, nagyon szeretem a színeket, megnyugtatnak a hímzések, az öltések. Nagyon szeretem a társaságot, két éve járok ide, nagyon jó a szakköri kollektíva, mindig sokat tanulhatok.”
  • Lankus Istvánné: 1998-ban csatlakoztam a csapathoz, nagyon szeretem a kézimunkákat, festményeket. Igyekeztem az otthonomat is díszíteni, de nem ismertem a színeket, ezért eljöttem a szakkörbe, ahol megismertem, melyik tájjelegű hímzéshez milyen színeket kell használni. Szeretettel fogadtak, gyönyörködöm a tagok munkáiban is, nagyon nagy az összetartás, örömmel jövök ide.








hirdetés