Videó: Négyes ikrek születtek Debrecenben

Akt.:
Videó: Négyes ikrek születtek Debrecenben
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – Harminc év után újra négyes ikrek születtek csütörtökön a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján. A babákat 12 fős orvoscsoport segítette a világra.

A debreceni házaspár ez év elején döntötte el, hogy gyermeket szeretnének. Meglepődtek, amikor kiderült, hogy egyből négy baba érkezik.

– Amikor megtudtuk, először nem hittük el, másodjára sem, de aztán bebizonyosodott, hogy valóban ez a helyzet. Nagyon örültünk, de izgultunk is, hogy egészségesek legyenek a babák. Ez úgy tűnik, hogy össze is jött – fogalmazott az édesapa, Boda István, aki szintén négy ikertestvér egyikeként látta meg a napvilágot 30 évvel ezelőtt a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján.

Az ő születésük volt az első ilyen eset az intézmény történetében, a mostani pedig a második. Külön érdekesség, hogy mindkét alkalommal jelen volt Póka Róbert, a klinika jelenlegi igazgatója.

Most az ő és Jenei Katalin szülész-nőgyógyász vezetésével egy tucatnyi szülészből, nőgyógyászból, kardiológusból, neotatológusból és aneszteziológus álló csoport segítette világra Boglárkát, Flórát, Jázmint és Istvánt.

A kisbabák egészségesek, súlyúk 1500 és 1900 g között van, jelenleg inkubátorban figyelik őket a Gyermekklinika Koraszülött Intenzív Osztályán, ahonnan várhatóan néhány nap múlva kiengedik őket. Az édesanya a biztonság kedvéért az elmúlt 11 hetet már a klinikán töltötte, annak ellenére, hogy a várandósság alatt komolyabb orvosi probléma nem merült fel.

– Nagyon figyelemre méltó, hogy az anyukának a 34. hétig sikerült kihordania babákat. A terhesség során gyakran jelentkező cukoranyagcsere-zavar és vérnyomás probléma sem alakult ki. Négyes ikreknél viszont a vázizomrendszer fizikai terhelése, a szív- és érrendszer, valamint a tüdő terhelése olyan hatványozottan jelentkezett, hogy az édesanya és a babák érdekében a programozott császármetszés mellett döntöttünk. Ez szerencsére teljesen problémamentesen zajlott – mondta Póka Róbert professzor, aki szerint a hattagú család a karácsonyt már otthonukban tölthetik.

unideb.hu



Sporthírek






hirdetés