Helyi közélet

2013.09.11. 13:35

"Normális" körülmények között sikerült nekik

Debrecen - A kamerák nélkül már ügyesen vizsgázott a páros.

Debrecen - A kamerák nélkül már ügyesen vizsgázott a páros.Sunny és Tamás most már hivatalosan is vakvezető kutya és gazdája lettek, miután kedden a média "kizárása" mellett sikeres vizsgát tettek.

Mint arról nemrégiben beszámoltunk, a párosnak a hatalmas médiaérdeklődés miatt nem sikerült az első vizsgája, mert a kutyus megzavarodott egy belvárosi gyalogátkelőhelynél és rossz irányba fordult.

A Hajdúsági Vakvezető- és Segítőkutya Képzésért Alapítvány hároméves labradorja most azonban ügyesen vezetett, s a hajdúsámsoni fiú élete a jól sikerült vizsgával új mederbe kerül. A vakvezető kutya ugyanis nagyobb mozgásteret és biztonságot nyújt gazdájának, aki egyébként a Debreceni Egyetem diákja.

HBN-FÁ


Debrecen – Hatalmas médiaérdeklődés övezte a Hajdúsági Vakvezető- és Segítőkutya Képzésért Alapítvány idei harmadik vakvezetőkutya vizsgáját, mely egyrészről örvendetes, másrészről viszont sajnos kudarcba is sodorta a fontos eseményt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában