Négy jelölt már bejelentkezett

Akt.:
Hajdúszoboszló – A Fidesz-KDNP számára presztízskérdés lehet az időközi választás megnyerése.

Jövő év január 17-ére (vasárnap) írták ki az időközi választást Hajdúszoboszlón, a 6-os számú egyéni választókerületben, miután október 16-i hatállyal lemondott mandátumáról Kállai István (Összefogás Hajdúszoboszlóért és Jövőért Egyesület). A 2014-ben egyéni képviselői mandátumot nyert városatya a jelölőszervezet közösségi oldalán megjelent rövid tájékoztatás szerint azért mondott le, mert a jövőben csak a gazdasági életben kíván tevékenykedni. A képviselőt a Napló többször is kereste az elmúlt hetekben, ám nem reagált a hívásainkra. A Szoboszló Sound nevű helyi portálnak annyit elárult, hogy „történt néhány apróság”, ami miatt így döntött, de hozzátette, azok nem publikusak.

Az ajánlóíveket november 30-ától vehették fel a jelölőszervezetek és jelöltek, az aláírásokat pedig december 14-ig kell összegyűjteniük.

A helyi Fidesz-csoport számára alighanem presztízskérdés az időközi választás megnyerése. Emlékezetes: tavaly ősszel a helyhatósági választáson a nyolc körzetből mindössze egyben sikerült egyéni mandátumot nyernie a kormánypárt jelöltjeinek, és a polgármesteri székért vívott versenyben is csúfosan leszerepelt a párt jelöltje, dr. Györgyi Zoltán (aztán listán elnyert képviselői mandátumáról is lemondott). A helyi pártszervezetben is vezéráldozatot követelt az eredmény: Kocsis Róbert, korábbi megyei közgyűlési alelnök helyett szeptember óta ugyanis Bacskai Gergő személyében – aki a korábbi képviselő, Örvendi László nevelt fia – új elnök vezeti a csoportot. Úgy értesültünk, komolyan mérlegelték, hogy ő induljon a körzetben, végül azonban egy külsős, független jelölt, Görög Csaba, 36 éves helyi vállalkozó mögé álltak be.

Több másik jelölt neve is ismert már: az Összefogás színeiben a 32 éves Németi Attila Sándor indul, aki szociálpedagógusként dolgozik, és az Összefogás elnökségi tagja. A Jobbik Tóth Attilát indítja, ő az előző ciklusban már a párt önkormányzati képviselője volt, kompenzációs listán jutott be, tavaly viszont lemaradt a mandátumról. Szintén függetlenként méretteti meg magát Guglenkó Márk Dávid a választáson. Az MSZP még nem nevezte meg jelöltjét, későbbre ígértek döntést.

A Sóvágó László (Összefogás) polgármesterrel 12 tagú hajdúszoboszlói testületbe Kállai István lemondásáig hat képviselőt adott az Összefogás, hármat a Fidesz-KDNP. Továbbá egy jobbikos és egy független képviselő, Kanizsay György Béla is tagja a közgyűlésnek. Azaz ha nem az Összefogás jelöltje viszi el a mandátumot, elképzelhető olyan helyzet, amikor szavazásnál patthelyzet alakul ki az Összefogás és az ellenzék között.

HBN–SZZSL


10 százalék előnnyel

A tavalyi önkormányzati választáson Kállai István majdnem a leadott szavazatok felét (455-öt) begyűjtötte (47,05 százalék) a 6-os számú egyéni körzetben, mögötte a fideszes Örvendi László végzett (34,95 százalékos eredménnyel). A Jobbik akkori indulója, Mikola Béla a szavazatok 11,58 százalékát szerezte meg. A körzetben a szocialista Dobrossy Barnabás József végzett a negyedik helyen.​​








hirdetés