Négy győzelem, két vereség

Takács József nem jutott tovább
Takács József nem jutott tovább
Debrecen – Hat Hajdú-Bihar megyei öklöző is szorítóba lépett csütörtökön a Bocskain.

Ötvenkét összecsapással folytatódott az 59. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny, köztük számos hajdúsági érdekeltségűvel. Elsőként a 69 kilogrammosok között induló Takács József mérte össze erejét a kazah Khalmetovval. Takács elmondta, nem régóta versenyez ebben a súlycsoportban, így nem ő volt a favorit, és sajnos nem is borult a papírforma.

Ezt követően a szupernehézsúlyban érdekelt debreceni születésű Bernáth István szállt ringbe az ukrán Sirenko ellen. A pontozóbírók egyértelmű döntése alapján 3–0 arányban, magabiztosan vette az akadályt a rendkívül motivált Bernáth, aki a mérkőzés után megjegyezte, hogy szeretne a tavalyi kétes körülmények között elbukott Bocskai-döntőt követően, idén diadalmaskodni.

A Nagy-testvérek közül Péter a délutáni programban bizonyíthatott. A szurkolóktól remek buzdításban részesülő cívisvárosi bokszoló szó szerint vérét adta a sikerért – felszakadt a szemöldöke – a szlovák Dzanajjal szemben. Később a 91 kilogrammos Nagy Bence tette teljessé a család örömét, miután az ukrán Volkovot addig püfölte, amíg a játékvezető le nem léptette a harmadik menetben.


Az 59. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny 2. napja | Fotó: Molnár Péter (galéria) Az 59. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny 2. napja | Fotó: Molnár Péter (galéria) ©

A hajdúsámsoni Harangi SE kiválósága, Varga Miklós a szerb Todorovszkival találkozott.

– Kemény ellenfélnek bizonyult Todorovszki, a győzelmem kulcsa talán az lehetett, hogy fizikális szempontból jobban állok – nyilatkozta a Naplónak sikerét követően a 61 kilogrammos öklöző.

A nap végén Tóth Ádám, Takács Józsefhez hasonlóan, nem jutott tovább a 69 kilósok között. Tóth a török Hüseyin Karslioglu ellen fejezte be a Bocskait.

Pénteken az elődöntőket követően kiderül, hogy kiknek marad esélye a végső győzelemre.

HBN–BÁ, CZM


Ungvári István búcsúzott a Bocskaitól
Debrecen – Hajdúsági szempontból csütörtökön lesz az igazi nagyüzem a debreceni nemzetközi emléktornán.









hirdetés