Ne várja meg, míg a tűzoltók mennek ki önhöz – Nyílt napok a katasztrófavédelemnél

Ne várja meg, míg a tűzoltók mennek ki önhöz – Nyílt napok a katasztrófavédelemnél
© Illusztráció: Matey István
Hajdú-Bihar – A katasztrófavédelem egész évben ellenőrzi, mennyire tartják be a társasházakban a tűzvédelmi előírásokat.

Szeptember közepén egy háromnapos akció keretében minden lakástulajdonos, bérlő, közös képviselő, lakásszövetkezeti tag és érdeklődő számára lehetőség nyílik arra, hogy közvetlenül forduljon a katasztrófavédelemhez a társasházak tűzvédelmével kapcsolatos kérdéseivel.

Ha valaki nincs tisztában azzal, hogy a társasházban hova szabad vagyonvédelmi rácsot felszerelni, hol lehet a kerékpárt tárolni, hova lehet kitenni a kukát, vagy éppen a virágot, az most a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség nyílt napján választ kaphat. Három napon keresztül, szeptember 18. és 20. között minden nap 10 és 16 óra között az ország valamennyi kirendeltségén várják az érdeklődőket.

A tűzoltók egész évben sorra járják a társasházakat és ellenőrzik azok tűzvédelmi helyzetét. Ezeknek az ellenőrzéseknek a célja nem a bírságolás, hanem az épületben élők biztonságának javítása, azonban gyakran mégis több százezer forintos bírságot kell súlyos, vagy ismétlődő hibák miatt kiszabni. Tavaly mintegy nyolcszáz alkalommal riasztották a tűzoltókat társasházban keletkezett tűzhöz, a hazai társasházakban összesen 3400 négyzetméternyi területen pusztítottak a lángok. Idén eddig 579 ilyen eset volt, nagy valószínűséggel ezeknek egy részét meg lehetett volna előzni.

Bizonytalan a lakását érintő tűzvédelmi kérdéssel kapcsolatban? Ne várja meg, amíg a tűzoltók mennek ki ellenőrizni, vegyen részt a három nyílt napunk valamelyikén és tegye fel kérdését!

A kirendeltségek az alábbi címeken érhetők el:

  • Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség 4027 Debrecen Böszörményi út 46-56.
  • Hajdúnánási Katasztrófavédelmi Kirendeltség 4080 Hajdúnánás Bocskai utca 25.
  • Püspökladányi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 4150 Püspökladány Kossuth utca 10.

– Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés