Ne hagyjuk, hogy nyomtalanul múljon el húsvét

Tóth Tamás, a Kossuth utcai Református Egyházközség (Verestemplom) lelkipásztora
Tóth Tamás, a Kossuth utcai Református Egyházközség (Verestemplom) lelkipásztora - © Fotó: Barcza János
Debrecen – „Fontosnak tartom, hogy először is házon belül vegyük komolyan az evangéliumot.” Interjú Tóth Tamással, a Debrecen – Kossuth Utcai Református Egyházközség lelkipásztorával.

A mi feladatunk, hogy a sodródásos folyamatok özönében szigetekként jelenjünk meg – így foglalta össze az egyházi közösség és saját célkitűzését Tóth Tamás, akinek az életében több sorsfordító esemény is kötődik a húsvéthoz.

Mi indította a lelkészi pályára?

Egy ébredési gyülekezet, a Vajai Református Egyházközség árnyékában nőttem fel. Anyai nagyszüleim hitüket komolyan vevő, református emberek voltak, magam nem voltam olyan vallásos. A konfirmáció évében azzal, hogy vasárnaponként templomba is kellett járni, egyre inkább közelebb jött hozzám az Isten. Bátyám révén, egy barátommal karöltve elkezdtem járni a Vajai Ifibe is 14 éves koromban. Izgalmas volt hallgatni a huszonéves tagok beszélgetéseit hitről, az élet nagy kérdéseiről, valamint megfogott az együtténeklés élménye is. Egy napon a vajai templom karzatán ülve azt éreztem, hogy én itt vagyok otthon: a templomban, a gyülekezetben, az Isten közelében. A közgazdasági szakközépiskola után elvégeztem a Debreceni Református Hittudományi Egyetemet.

Két éve épp húsvét után néhány héttel iktatták be önt a Debrecen-Kossuth Utcai Református Egyházközség lelkészi állására. Húsvétkor vélhetően már tudhatta, új életszakasz, izgalmas feladat vár önre. Hogyan élte meg a 2016-os ünnepet? Milyen útravalót kapott a beiktatáskor?

Az április 24-ei lelkészbeiktatást egy folytatásos történet részeként éltem meg. Egyházközségünkben 2005 júliusa óta szolgálok. Feleségemmel, Tóth-Mihala Veronikával együtt (aki szintén református lelkész) több mint tíz éven át beosztott lelkészként végeztem a rám bízott feladatokat. Amit Istentől útravalóként kaptam a 2016 utáni időkre nézve Luther Márton gondolatában fogalmazódik meg leginkább: „A nyavalyás prédikátor nem tud, nem lát semmit, mégis biztosan halad, amíg Istenére hagyatkozik, mert a prédikátori hivatás Istené.” Akkor azt mondtam a gyülekezetnek: nekem nincs mondanivalóm nektek, a Léleknek van.

Igyekszem azóta is nem önmagamtól szólni, nem a magamét mondani, hanem azokat, amiket hallok, amire az igazság Lelke elvezet. A beiktatás óta meghatározó év volt számomra a 2017-es esztendő, amikor is komoly előkészületi munkákat követően a presbiterválasztás egész éves folyamatában azt láthattam, hogy a gyülekezet még inkább ráérez személyes felelősségére az egyházban; hogy a gyülekezeti tagok még inkább felnőnek a választás és döntés feladatához, és érett közösségként felelős döntés születik egy mindnyájunkat több évre meghatározó, fontos kérdésben.

Mi húsvét legfőbb üzenete az ön megfogalmazásában?

Amikor 2002 februárjában egy súlyos betegség következtében elvesztettem édesapámat, éppen húsvét előtt voltunk. Harmadéves teológus hallgató voltam, legációba éppen az anyagyülekezetembe, a Vajai Református Egyházközségbe készültem. Akkor az évfolyamfelelősünk megkérdezte tőlem: mi lesz az üzenet, amit hazaviszel? A válasz egyszerűen így hangzott: Van feltámadás! A húsvét és feltámadás kapcsán a mai napig Pál apostol szavai jutnak eszembe a legerőteljesebben: „Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt.” (1Thessz 4,13-14)

Több református megnyilvánulás szerint, a böjt az önvizsgálatra ad alkalmat. Miben szorul leginkább önvizsgálatra a ma embere?

Az önvizsgálat a böjtnek csak az egyik része. Úgy is mondhatnám, hogy a középső része: de nem a közepe. Van valami fontos előtte és következik valami fontos utána. A böjtnek hármas iránya van: felfelé, befelé és kifelé. Ez az irány sorrendiséget is jelent. Először van a felfelé: felemelni a tekintetet, figyelni Istenre, meglátni Krisztust, mint Megváltónkat. Utána van a befelé: megvizsgálni a szívet, a gondolataink otthonát, indulatainkat, vágyainkat. Itt pedig nem szabad megállni, következik a kifelé: megtalálni azt, amiben szolgálhatunk, odaadni magunkat egy cél érdekében, ahogyan Krisztus is tette értünk.

hvHúsvéti igehirdetés a Verestemplomban | Fotó: Derencsényi István

Hogy milyen kérdéseket érdemes feltennünk magunknak, most Richard Rohr szavai jutnak eszembe: „Ügyelj a gondolataidra, mert szavakká válnak. / Ügyelj a szavaidra, mert tettekké válnak. Ügyelj a tetteidre, mert szokássá válnak. / Ügyelj a szokásaidra, mert jellemmé válnak. / Ügyelj a jellemedre, mert sorsoddá válik.” Ez a gondolat számos kérdést vethet fel bennünk, amivel érdemes volna foglalkozni.

Mit tegyünk azért, hogy megtaláljuk a válaszokat? Hogy mindennapjainkban megtapasztaljuk, észrevegyük a feltámadást, Krisztus jelenlétét?

Húsvét valóban a feltámadott Krisztus megtapasztalása: ma is itt él, közöttünk van, elérhető közelben – csak hajlamosak vagyunk ugyanúgy nem megtalálni őt, ugyanúgy nem felismerni az emberben a Krisztust, ahogy annak idején. Máté evangéliumában olvasunk az utolsó ítéletről. Ebben a szakaszban Jézus elbeszéli nekünk, hogy mit tegyünk: ha csak egyszer is enni adunk az éhezőnek, inni a szomjazónak, befogadunk jövevényt, felruházunk mezítelent, meglátogatunk egy beteget, azaz jót teszünk, akkor átélhetjük a vele való közösséget.

Megfogalmazná, mit tart a református egyház vagy akár a saját lelkipásztori legfőbb feladatának?

Gyülekezetünk internetes közösségi oldalán is megtalálható az a meghatározás, amely igyekszik összefoglalni a református egyházon belül élő közösségünk feladatát és a saját lelkipásztori céljaimat is: „Egyházközségünk Debrecen belvárosában él, küldetését az evangélium üzenetének hirdetésében és megélésében igyekszik gyakorolni.” Fontosnak tartom, hogy először is „házon belül” vegyük komolyan az evangéliumot. Ne a feladatainkhoz igazítsuk hitéletünket, hanem a hitéletünk határozza meg mindennapi teendőinket. Sok olyan belülről és kívülről fakadó körülmény van, ami miatt nagyhét és húsvét akár újra nyomtalanul múlhat el az életünkben. A mi feladatunk, hogy a sodródásos folyamatok özönében szigetekként jelenjünk meg, ahol ki lehet kötni, ki lehet lépni a megszokásból. Ahol meg lehet tanulni újra stabilan állni, majd tovább lehet indulni, de már nem a maga feje után, már nem kiszolgáltatottan a külső-belső nyomásnak. Feladatunk, hogy átéljék az egyházhoz érkezők a gyülekezet gyógyító erejét, ahol úgy kapnak új erőre, hogy az máris továbbadásra készteti őket. Ehhez viszont az kell, hogy akik belül vagyunk, elhiggyük végre, hogy „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsid 13,8). Ma is igaz és érvényes: Istennek semmi sem lehetetlen, Istennek minden lehetséges.

Megyesi-Horváth Borbála


Éjféli misén szolgál
Debrecen - „Minél magasabban van valaki az egyházi rendben, annál alázatosabbnak kell lennie.” Interjú Nyirán Jánossal, a Hajdúdorogi Főegyházmegye fődiakónusával. Lélekébresztés! – így fogalmazta meg a közelgő szent ünnep üzenetét, és egyben az egyház, illetve mindannyiunk személyes feladatát Ny...

A személyi értékek megbecsülésére is figyelmeztet az ünnep
Debrecen - Jézus élete mérvadó, normaadó. A hívő ember az élete folyamán ehhez igazodik, az ő követésében éli meg a hitét és az Istenhez tartozását – hangsúlyozza dr. Krakomperger Zoltán teológiatanár. A debreceni római katolikus Szent Anna-székesegyház plébánosa arra is figyelmeztet: a nem hívő emb...