Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.05.29. 17:21

Nem tálalt ki, csak védekezett

<p>Nyíregyháza - Vad Sándor az utóbbi hetekben megjelent újságcikkek miatt szólalt meg. A Nyíregyházi Főiskola Hallgatói Centrumának éléről történt leváltása óta először állt nyilvánosság elé, de sajtótájékoztatóján a vártnál kevesebbet mondott el az újságíróknak.</p>

Az egykori ügyvezetőt még tavaly októberben egy átfogó pénzügyi ellenőrzés nyomán többek között azért hívta vissza a kht. alapítói testülete, mert szerintük előnytelen szerződést kötött az Advertum Kft-vel a főiskola médiaközpontjának bérbeadásáról és üzemeltetéséről.

Vad Sándor elmondta, hogy az őt ért vádak ellenére ma is úgy gondolja, a szerződés a hallgatók és az intézmény érdekét szolgálta. A választása azért az Advertumra esett, mert rendelkeznek televízióval, rádióval és nyomtatott magazinnal is, így ideális gyakorlati helyet jelentettek a média és kommunikáció szakos hallgatók számára.

Ugyanakkor újságírói kérdésre nem tudta megerősíteni azt, hogy volt olyan szerződés, amelyben kitértek volna arra, hogy a hallgatók gyakorlati képzése milyen formában valósulna meg. (Az eredeti szerződésben az áll, hogy a bérlő által vállalt oktatási szolgáltatásokra vonatkozó részletes feltételeket külön szerződésben kívánják szabályozni.)

Arra a kérdésre, hogy a főiskola részéről kik tudtak még a szerződés tartalmáról annak aláírása előtt, azt válaszolta, hogy noha már nem dolgozik a kht-nél, egykori munkaszerződése titoktartásra kötelezi.

Kapcsolódó cikkek:

  • Perből, haragból üzlet?
    Lejárató kampány után kötött szerződést a Hallgatói Centrum az Advertummal. Etikátlan, kicsinyes, visszautasítjuk… csak úgy repkedtek a jelzők, a cáfolatok idén a januári sajtótájékoztatón.
  • Sugároz, de nem fizet a Gold FM Rádió
    Sugároz, de nem fizet a műsorszolgáltatásért a Nagy Szabolcs ügyvezető által irányított, nyíregyházi székhelyű (Dózsa György utca 1.) Advertum Kereskedelmi és Szolgáltató Kft érdekeltségi körébe tartozó Gold FM Rádió.
  • Eljárás az Advertum ellen
    Az Inform Média bejelentése alapján a Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indított a Nagy Szabolcs ügyvezető által irányított, nyíregyházi székhelyű (Dózsa György utca 1) Advertum Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!