Nyírbátor–DEAC Szertár Sportbolt 1–0 (0–0)
350 néző, vezette: Kujbus.
DEAC: Oláh D. – Takács Á., Tóth Z., Buka, Buzai, Gergely B., Barabás, Tar (Jenei Zs., 39.), Pankotai (Csák Zs., 60.), Balogh Zs. (Hegyesi, 77.), Nagy D. Edző: Sáfár László. Kiállítás: Buka. Jók: Gergely B., Barabás.
Sáfár László: – Döntetlen szagú mérkőzésen egy egyéni hiba megpecsételte sorsunkat.
Sárospatak–Létavértes 1-3 (1-1)
100 néző, vezette: Homonai.
Létavértes: Kőrösi – Suskó, Hajdu, Gál, Engel, Barzsó (Kovács), Kuti (Kiss), Hussein, Nagy T., Angyal, Mezei (Kertész). Edző: Sándor Csaba. Gól: Suskó, Nagy, Kertész. Jók: Suskó, Nagy.
Sándor Csaba: – Az első húsz percben hat százszázalékos ziccert sikerült kihagynunk, a következőt sikerült berúgnunk, ettől függetlenül kicsit görcsösek lettünk a hazai csapat gólja után, kicsit ránk jött az ellenfél. Izgalmas lett a vége a mérkőzésnek, de ettől függetlenül úgy érzem megérdemelt a győzelmünk a lelkes hazaiak ellen, sok sikert nekik. Az ilyen mérkőzések edzik a játékosokat, végig küzdöttünk a győzelemért, a későbbiekben ebből tudunk építkezni.
Hajdúböszörmény-Hajdúszoboszló 1-0 (0-0)
200 néző, vezette: Tatár I.
Hajdúböszörmény: Tóth Cs. – Andorkó S. (Nagy B.), Szilágyi K., Vágó Z., Bogdanovics I., Minczér T. (Nagy S.), Ungi L., Berta L., Nagy D., Kerek B., Bellon A. (Balogh I.). Edző: Lajos Ferenc.
Hajdúszoboszló: Groze Stefan-Radu – Fülöp A., László L., Sarkadi Z. (Lenadvai Gy.), Horváth Sz., Habi R., Bácsi Zs. (Bakonszegi A.), Szathmári Zs., Domokos A., Szarvas F. (Kereki M.), Domokos I. Edző: Szűcs János. Gól: Bogdanovics. Jók: Bogdanovics, Berta L., Szilágyi, Vágó, a mezőny legjobbja Tóth Cs., illetve Szathmári Zs., Domokos A., Fülöp A.
Lajos Ferenc: – Ilyen a futball, kapusbravúrok után szerencsés győzelmet arattunk egy nagyon jó csapat benyomását keltő Hajdúszoboszló ellen, ez csak növeli győzelmünk értékét. Megtört a jég!
Szűcs János: – Sajnálom a fiúkat, mert mindent megtettek a győzelemért, jobban játszottunk a Böszörménynél, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de míg nekünk a kapufáról is kifelé pattant a labda, nekik egy fűcsomóról is befelé. A második félidőben végig egykapuztunk, de mindent elmond erről a meccsről, hogy a mezőny legjobbja a hazaiak kapusa volt.