Helyi közélet

2017.02.18. 20:14

Emlékek az egykor volt színpadról

Püspökladány - Egy közösségi oldalra feltett beszédgyakorlat bejegyzéssel indult, találkozó lett a vége.

Püspökladány - Egy közösségi oldalra feltett beszédgyakorlat bejegyzéssel indult, találkozó lett a vége.

A napokban az egykori Veritas (Igazság) színjátszó közösség találkozójára gyűltek össze az amatőr csoport hajdani tagjai közül többen a Karacs Ferenc Múzeumban. Ott volt Ozsváth Sándor művelődéstörténész, a színjátszó kör vezetője. Dombi Imréné, a város polgármestere, aki Püspökladány tortájával lepte meg a társaságot. A szerte az országból érkezett egykori Veritasosok anekdotáztak, valaha volt szerepeikből idéztek, emlékeztek az együtt töltött időkre, a sikerekre, és sajnos a már elhunyt tagokra is.

Országosan is ismerték őket

– Szabó Edit, egyik társunk a Facebookra feltett egy általunk sokat ismételt beszédgyakorlatot, amelyre nagyon sokan reagáltak. Itt derült ki, hogy a Veritas tagok közül milyen sokan vannak a közösségi hálón. A találkozó is ott szerveződött – mondta Csontos Gabriella, aki maga is tagja volt a Veritasnak, majd a színjátszókör fontosabb eseményeit osztotta meg velünk. – 1970-ben Irodalmi Klub néven az akkor a Petőfi-iskolába került fiatal pedagógus, Ozsváth Sándor és dr. Sólyom Sándor vezetésével jött létre a közösség. A második korszakunk 1972-ben kezdődött, amikor a Ki Mit Tud?-ra készültünk, mikor is a Költő Nagy Imre verseiből összeállított műsorunkkal bejutottunk az országos döntőbe, ott a két hét alatt megtanult Summások című darabunkkal nagyon jól szerepeltünk. A zsűriből Szinetár Miklós minket, Major Tamás a szegedi Egyetemi Színpad műsorát szerette volna az első helyen látni. Utóbbi akarata érvényesült. A Magyar Rádió által hirdetett, Hazánkról szóljatok szép szavak című ugyancsak országos versenyt viszont megnyertük.

Nem voltak lehetőségek

A Veritas harmadik korszaka 1979-től 1984-ig tartott. Bár akkor is tehetséges fiatalok jártak a próbákra, nekik már nem voltak olyan fellépési, szereplési, lehetőségeik, mint nekünk egy évtizeddel korábban.

HBN–KZS

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában