2011.10.21 13:25; Frissítve: 2011.10.21 13:25


NB III.: Győzelmei számát növelné a DEAC

NB III.: Győzelmei számát növelné a DEAC NB III.: Győzelmei számát növelné a DEAC
A kótajiakat fogadják ezen a hét végén a debreceni fiatalok az Egyetemi Sporttelepen.

Elérkeztünk az NB III-as bajnokság őszi szezonjának kétharmadához.

A Tisza-csoportban szereplő DEAC-Szertár Sportbolt az eddigi fordulókat követően igen kiegyenlített mérleggel áll, hiszen három győzelmük, ugyanennyi döntetlenjük és vereségük van a debrecenieknek. Sáfár László és csapata bízik benne, hogy a tizedik kör, tehát a szombaton 13.30-kor kezdődő, Kótaj elleni meccsük után a sikeresen megvívott összecsapások irányába billen majd a mérleg nyelve.

– A héten minden rendben zajlott, ahogy szoktunk, készültünk soron következő találkozónkra. Igaz, a pálya vizessége miatt többször a műfüvön kellett tréningeznünk, de ez sem okozott gondot. Úgy gondolom, alaposan felkészítettük a fiúkat a kótajiakból, bizakodva várjuk a derbit, győzelemre készülünk! – tudta meg a Hajdú–bihari Napló Sáfár Lászlótól, a jelenleg kilencedik helyen álló DEAC-Szertár Sportbolt csapatának vezetőedzőjétől.

SZADÓ


Hajdú-Bihar megyei focielőzetes

Nézze meg, milyen mérkőzéseket játszanak a különböző osztályú bajnokságokban érdekelt Hajdú-Bihar megyei csapataink!


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Foci
Megyei foci leggyorsabban a Szabolcs Online-on!
Tájékozódjon portálunkról a leggyorsabban a megyei futball eredményekről! tovább »
Ön szerint ki volt a DVTK legjobbja a Vasas ellen?
Csodálatos gólokkal és győzelemmel  zárta a szezont a DVTK, ami az újonc diósgyőrieknek 7. helyezést [...] tovább »
Nem volt jó előnyben lenni
Labdarúgó NB III. Tisza-csoport, 27, forduló, szombati mérkőzések: Hiába vezetett a Baktalórántháza és a [...] tovább »
Halad a Tisztaberek, rommá vert paládi ificsapat
A labdarúgó megyei II. osztály Carmo-csoport 27. fordulójában nyert a listavezető Tisztatetek, mégpedig a [...] tovább »
Nagyszekeres: érik a bajnok cím
A labdarúgó Szi-Zo Sport megyei I. osztály 27. fordulójában fölényes győzelemmel jelentkezett az éllovas [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés