Magyarország

2018.04.08. 12:43

Választás 2018 - Gyurcsány: az eddigi adatok az ellenzék sikerét ígérik

Budapest - Bízik az ellenzék sikerében a vasárnap délelőtti választási részvételi adatok alapján a Demokratikus Koalíció elnöke. Szavazata leadása után Gyurcsány Ferenc azt mondta újságíróknak, reméli, hogy hétfőtől egy új kormány megalakításának előkészítésével kell foglalkozniuk.

Budapest - Bízik az ellenzék sikerében a vasárnap délelőtti választási részvételi adatok alapján a Demokratikus Koalíció elnöke. Szavazata leadása után Gyurcsány Ferenc azt mondta újságíróknak, reméli, hogy hétfőtől egy új kormány megalakításának előkészítésével kell foglalkozniuk.

A Fidesz várhatóan kevesebb szavazatot fog kapni, mint amit mérnek nekik - mondta a budapesti, II. kerületi Áldás Utcai Általános Iskolában lévő szavazókörből távozóban az ellenzéki politikus. Gyurcsány Ferenc azt feltételezi, hogy a kormánypárt támogatottsága negyven százalék alatt lesz, ezért a Fidesz "politikai értelemben" kisebbségbe fog szorulni.

Azt, hogy "az ő választási rendszerük" révén politikai kisebbséggel többségbe kerülhetnek-e a parlamentben, nehéz megmondani - fogalmazott a pártelnök, hozzátéve: nem tekinti legitimnek a jelenlegi választási rendszert. Ha így lesz, akkor bajba kerül a Fidesz, mert "tartalmi értelemben kisebbségben kellene kormányozni, törvénytelen módon - vélekedett.

A politikus kijelentette, hogy akkor sem számít zavargásokra, ha a kormánypártok kisebbségbe kerülnek. Hozzátette, nem lehet bármit megtenni a kormányváltásért, a nyugalmat és a békét meg kell őrizni.

Hangsúlyozta, nem tart attól, hogy magas részvétel esetén a DK nem kerül be a parlamentbe. Úgy számol, hogy ha 65 százalékos részvételnél tíz százalékot kapnak, akkor 75 százalékos részvételnél "ebből a tízből 8,6 lesz". Úgy fogalmazott, hogy a Demokratikus Koalícióból egy közepes párt lesz, és a magas részvétel inkább a kormányváltást váróknak kedvez.

Egy, a külhoni magyarok szavazati jogára vonatkozó kérdésre azt felelte: azt kéri a határon túliaktól, engedjék meg, hogy "mi kapjuk vissza a jogunkat". 2010-ig a teljes magyar politikai osztály egyetértett abban, hogy azok döntsenek, akik viselik döntésük következményét - fűzte hozzá.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!